Kinget általában horror-szerzőként szokták emlegetni, de azért van némi köze a fantasy műfajához is. Bevallottan nagy rajongója A gyűrűk urának, ez inspirálta a Setét Torony című sorozatának megalkotásakor is. Bár ezt még nem olvastam, a hozzá néhány szállal kötődő, Peter Straub-bal közösen írt A talizmán nem vette el a kedvem a King-féle fantasytől.

Az amerikai szerző a leggyakoribb fantasy-elemeket saját értelmezésében használta fel, és a végeredmény egy vérbeli utazós-küldetéses kalandregény lett, King-féle lélektani éleslátással és borzongással. Az alapsztori számos fantasyhoz hasonló, a főhősnek el kell jutnia A-ból B-be, hogy megszerezzen egy mágikus tárgyat, aminek segítségével legyőzheti a főgonoszt és megmentheti a világot. A főhősről útközben kiderül, hogy ő a kiválasztott, az egyetlen, aki alkalmas erre a feladatra, és hosszabb-rövidebb ideig tartó önbizalomválság után el is fogadja ezt a szerepet. Így válik a fizikai utazás egy belső úttá is, a kalandok mellett a személyiségfejlődés is fontos szerepet kap ezekben a regényekben - legalábbis a jobbakban.

Frodó (A gyűrűk ura), Bilbó (A hobbit), Harry Potter, Eragon, Bux Barnabás (A végtelen történet), Caspian herceg (Narnia Krónikái) és Thomas (Az útvesztő) mind hasonló utat járnak be, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan mesélik el. Akad köztük, akiket szinte csak végigrángatnak a kalandok során, anélkül, hogy azok hatását éreznénk rajtuk. A rengeteg szenvedés, próbatétel túl soknak is tűnik, egy ember számára feldolgozhatatlannak - ezért azok a karakterek, akiken semmilyen nyomot sem hagynak, kiüresedhetnek, hiteltelenné válhatnak. Ezzel szemben ahol a szereplők lelki tusáját, jellemfejlődését is nyomon követhetjük, mert azt hihetően ábrázolja az író, hamar azonosulni tudunk velük és érdekelni fog sorsuk alakulása.

Szerencsére A talizmán főhőse, Jack Sawyer az utóbbi kategóriába tartozik, és szinte rögtön a szívébe zárja az ember a 12 éves fiút, aki csak az anyukáját akarja megmenteni, de ehhez világokat kell bejárnia. Bár az elénk tárt párhuzamos világ, a hibrid-középkori Territóriumok is ígéretes és sok lehetőséget rejt magában, King ismét a lélekábrázolásban a legerősebb. Jack nem egy sablonkarakter, közel sem tökéletes vagy idealizált, szép lassan mégis alkalmassá válik a feladatra, amire kiválasztották. Megkockáztatom, hogy a rengeteg mágikus lény, varázslat, de még a kitalált világ felépítése sem olyan izgalmas, mint Jack fokozatos átváltozása félénk, ijedős kisfiúból a Territóriumok megmentőjévé.

Nem tudom, hogyan zajlott az írás folyamata, a szerzőtársak hogyan osztották fel a könyvet, én nem vettem észre, hogy King vagy Straub tollából származik-e az adott fejezet. Az viszont feltűnt, hogy bizonyos epizódok nagyon részletesen lettek kidolgozva, másokra viszont csak utalás történik, és elsiklunk felettük. A főgonosz sem elég erős nekem, motivációi nem elég mélyek, kidolgozatlanok. Bezzeg a horror-elemek egy sima fantasyhez képest jóval erőteljesebbek, King azért nem hazudtolta meg önmagát. Mellette szerencsére a Territóriumok ábrázolására is ügyelt, minden érzékszervünket bevonó leírásai szinte valószerűvé teszik ezt a varázsvilágot.