Mindenekelőtt tisztázzuk: ez nem egy valódi regény, hanem egy filozófiai tanmese. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, rögtön magyarázatot kapunk a könyv hibáira, hiányosságaira. Voltaire álnéven eredt nyomába annak a kérdésnek, hogy vajon ez a világ-e a lehetséges világok legjobbika, ami egy igencsak elvont, filozófiai téma. Hogy könnyebben fogyasztható legyen, kitalált köré egy kalandos történetet, ami voltaképpen csak a felszín, önmagában nem ér túl sokat.
A kötet megértéséhez bele kell kicsit helyezkednünk a 18. századi ember világképébe. Bár a "sötét középkor" már elmúlt, és bontogatta szárnyait a felvilágosodás, azért az élet még mindig jóval kiszámíthatatlanabb volt mint manapság. Járványok, természeti katasztrófák, háborúk sújtották az embereket, akik kiszolgáltatottságukban egy felsőbb hatalomhoz fordultak vigaszért, vagy az ő haragjával magyarázták a csapásokat. Igen ám, de az egyetemes alaptézis szerint Isten egy jóindulatú lény, aki szívén viseli az emberek sorsát - hogyan lehetséges akkor, hogy tétlenül nézi a szenvedésüket, vagy éppen ő maga idézi azt elő? Valóban tökéletes ez a világ, amit teremtett számunkra, és minden rossz valami magasabb, jó célt szolgál? Ez a Candide alapkérdése, amire a címszereplő utazásain keresztül próbál választ találni.
Candide-ot egy rendkívül naiv ifjúként ismerjük meg a mű elején, aki mestere, Pangloss révén szembesül a fent vázolt problémával, és gondolkodás nélkül átveszi az idős férfi optimista világszemléletét. Szerelembe esik Kunigundával, ám az idillnek hamar vége szakad, és a szereplőket a sors szeszélye messze sodorja egymástól. Candide bejárja Nyugat-Európát, eljut Hollandiába, Portugáliába, Spanyolországba, majd áthajózik Dél-Amerikába is, a mesebeli Eldorádóba, hogy aztán visszatérjen Velencébe, végül Törökországban telepedjen le. Számtalan kaland és életveszélyes helyzet során keserű tapasztalatokat szerez a hadsereg, az egyház, a politika működéséről, amik egyre jobban aláássák optimizmusát. Rádöbben arra is, hogy a pénz sem boldogít, romantikus hevülete pedig Kunigunda elcsúnyulása után gyorsan elillan. Mi marad hát, ami ezt a világot a legjobbá teszi?
Voltaire szerint "kertünk művelése", vagyis a társadalomból való kivonulás, a befelé fordulás, elménk és környezetünk tökéletesítése lehet az ember legfőbb célja, végül Candide is erre a következtetésre jut. Nem lett az övé a mérhetetlen kincs, vagy a végtelen hatalom, de még csak a sírig tartó szerelem sem, hányattatásai egyetlen jutalma a megbékélés sorsa kiszámíthatatlanságával. Lehet, hogy nem ez a lehetséges világok legjobbika, de neki ez jutott, és ebben kell boldogulnia.
