Kegyetlenül őszinte történetek Róma kevésbé fényes korszakából - hol van már az ókor dicsősége, a barokk szárnyalása... a háborúk, a diktatúra tombolása elsöpörte mindezt, és ami megmaradt, az csupán a ragyogó színfalak mögött megbújó nyomorúság. Hiába tündököltek az ötvenes évek filmcsillagai az olasz főváros szépséges műemlékei előtt, néhány utcával odébb már Pasolini utcakölykei tengették céltalan életüket a romos bérházak között. Rövid epizódokban tárul elénk mindaz, amiről egy nagyváros vezetése legszívesebben tudomást sem venne: a legalsó társadalmi réteg mindennapjaiba kapunk betekintést. Tizenéves fiúk lófrálnak fel-alá, alkalmi munkákból, seftelésből, lopásból és még ki tudja miből próbálnak pénzhez jutni. Iskolába nem járnak, szüleik elhanyagolják őket, és bár jó lenne arról írni, hogy a nehézségek barátokká kovácsolják őket, sajnos ez sem igaz. Valódi farkastörvények uralkodnak, a túlélés érdekében akár egymást is meglopják, elárulják, hogy a bőrüket mentsék.

Akárhogy kerestem, a szeretet legkisebb szikráját sem tudtam felfedezni egyik történetben sem, ami igazán lehangoló volt. Elkeserítő volt olyan gyerekekről olvasni, akiknek túl hamar fel kellett nőnie, és akik sehol sem érezhetik otthon magukat. A szeretetlenség ordított minden egyes oldalról, ami anyaként és pedagógusként duplán megviselt. Ki tudja, milyen értékes emberek lehettek volna ezek a fiatalok, akik megfelelő nevelés és oktatás híján egyre mélyebbre süllyedtek, és saját erejükből képtelenek voltak kitörni ebből a közegből. Nem ők tehetnek róla, hiszen otthonról is ilyen mintát hoztak magukkal. 

Pasolini nem hallgat el semmit, nem próbál hamis romantikát költeni Róma szegénynegyedének düledező falai közé. Fiatalkorú bűnözés, szexuális kizsákmányolás, prostitúció, kortárs-agresszió, családon belüli erőszak, szerencsejáték... a sort hosszan lehetne folytatni. A morális-erkölcsi kiüresedés mellett a szellemi leépülés is nyomon követhető a fiatalok nyelvhasználatán keresztül: szókincsük megkopik, csak a legalapvetőbb kifejezésekre és trágárkodásra korlátozódik, sőt a kiejtésük is elnehezül, szavaik megrövidülnek, beszédük szinte zavaros lesz. Ezt eredetiben sajnos képtelen voltam követni, ezért végül átváltottam a magyar fordításra, ami szerintem hűen tükrözi a római utcák nyelvét.

Egyáltalán nem szívderítő olvasmányról van tehát szó, ami rövidsége ellenére nem fogyasztható egyben. Mégis jó lenne, ha minél többen olvasnák, mert egyedül Pasolini emlékezett meg ezekről a gyertyaláng-életű gyerekekről, akik anélkül lobbantak el, hogy nyomot hagyhattak volna a világban.