Bár egyértelműen szerelmes regény, mégsem mondható átlagosnak, vagy túl csöpögősnek (az én ízlésem szerint legalábbis). Hogyan is lehetne átlagos, amikor egy olyan férfit ismerhetünk meg benne, aki egy genetikai "baki" miatt ide-oda tud ugrándozni a saját életében: az egyik percben még gyerek, a másikban pedig érett férfi. Na igen, ez most akár egy gagyi sci-fi bevezetője is lehetett volna, de szerencsére Niffenegger tesz róla, hogy más mederbe terelje az eseményeket. Ő arra próbált fókuszálni, hogy egy ilyen különleges ember hogyan élheti a mindennapjait viszonylag átlagemberként, hogyan történhetnek meg vele azok az életesemények, amik számunkra természetesek és egyszerűek - például egy randevút. Ezzel bekerült a szerelmi szál is a képbe, és ez az, ami szerintem rendkívülivé teszi a könyvet: a megismerkedést átugorva (a részletekbe nem bonyolódnék bele, plusz le is lőném vele a poént) hogyan alakítsunk ki közös életet úgy, hogy a másik bármikor eltűnhet akár hetekre is? Hogyan készüljünk fel a másik elvesztésére - amit ő már előre látott?

A filmfeldolgozás is jól sikerült, persze kimaradt néhány fontos epizód, de alapjában véve képes visszaadni a könyv mondanivalóját, ami talán mindenki másként fogalmazna meg, de azért a lényeget érezzük: ha egy ilyen különleges párnak sikerülhet, nekünk miért ne?