Általában messziről elkerülöm a háborús, katonai témájú könyveket, filmeket, de ez a regény annyira híres, hogy már puszta kíváncsiságból is el kellett olvasnom. Szerencsére nem a harci cselekményeken van a hangsúly, annál sokkal mélyebbre megy le a mű: a II. világháborús amerikai hadsereg visszásságait, belső világát tárja fel előttünk. Ez a világ teljesen ki van fordulva önmagából, abszurd módon hozzák a döntéseket a felettesek (többnyire a saját presztízsük növelése a cél), a katonák közül van, aki még hiszi, hogy a hazájáért cselekszik, mások (a többség) inkább igyekeznek az életüket menteni, és mindenféle kifogással elkerülni a bevetéseket. Megint mások pénzbeli hasznot húznak a a harcokból, és aktívan kereskednek akár az ellenséggel is.

Maga a cím is egy abszurd önellentmondáson alapul, azon az elven, hogy csak azokat lehet leszerelni, akik megőrültek, viszont akik megőrültek, nem kérik a leszerelésüket, hanem harcolni akarnak tovább. Megfordítva: aki kéri a leszerelését, az normális, ezért folytatnia kell a harcot. A regény középpontjában Yossarian áll, aki minden szempontból kilóg a sorból (csakúgy mint Kafka Josef K.-ja): már a neve sem "amerikaias", ráadásul furcsán viselkedik, mindig bajba kerül. Ő az első, aki felismeri, hogy az életben maradásért kell küzdenie, ezért minden apró kifogással visszafordítja a bombázógépet, és igyekszik minél több időt a kórházban tölteni. Ő az egyetlen, aki (miután szinte az összes barátját lemészárolták) úgy dönt, hogy megszökik.

A könyv felépítése is igen érdekes: nem kronologikus sorrendben mutatja be az eseményeket, hanem a fejezetek egy-egy háborús személynek vannak szentelve, akit Heller részletesen bemutat, majd mindegyikük Yossarian-nál "köt ki", azaz az összes szereplő csak olyan mélységig van ábrázolva, ami szükséges ahhoz, hogy megértsük miért bánik/beszél így a főhőssel.