Rendkívül érdekes és tanulságos gondolatkísérletet követhetünk végig, ha rászánunk egy kis időt Fowles művére. A történet épp 100 évvel a könyv megszületése előtt játszódik, vagyis a viktoriánus Anglia virágkorában. Aki valamit is tudni akar erről az időszakról, de nem szeretne unalmas történelemkönyveket lapozgatni, annak bátran ajánlom Fowles gúnyos, ironikus és abszolút elfogult beszámolóját. Ami számomra még egyedibbé teszi a korrajzot, az az állandó ugrálás az időben: rengeteg utalás történik korábbi eseményekre, de 100 év távlatából az akkori jövő sem rejtély többé. A linearitásnak ez a hiánya az eseményeket is relatívvá, bizonytalanná teszi, hiszen végkimenetelük már úgyis ismert. 

Azonban nem csupán egy rendhagyó történelmi regényről van itt szó, annál sokkal többről. Mert Fowles arra próbál fényt deríteni, mi történne, ha egy mai, modern gondolkodású, mai értékekkel rendelkező nő csöppenne ebbe a prűd és képmutató korba, ahol nagy szemérmesen még a székek, asztalok lábait is eltakarták. Mondanom sem kell, Sarah igencsak felkavarja az állóvizet, a nők utálják, a férfiak pedig vagy rajonganak érte, vagy elmebetegnek tartják. Miért? Mert a kor "nünükéivel" ellentétben ő nem gyenge, nem törékeny és még csak nem is próbál annak tűnni. Önálló, független életet él a kor lehetőségeihez mérten. Férfi főhősünk, Charles is a hatása alá kerül, de túl sokat őrlődik múlt és jövő között. Érzi a változást, tudja, hogy ez jó, de mivel rengeteg a veszítenivalója, nehezen hajlik rá. Mire pedig meghozza a döntést, már késő... 

A szerző végig beavat minket a regény megalkotásának folyamatába, ezért azt is megtudjuk, hogy két befejezése is készült a történetnek - mindenki válassza ki a hozzá közelebb állót. Házi feladat megkeresni azt a jelenetet, amiben Fowles saját magát is megjeleníti!