Csodálatos érzés kincset találni ott, ahol egyáltalán nem számít rá az ember - éppen ez történt velem ennél a könyvnél. Kissé fanyalogva vettem a kezembe, gondolván, hogy most majd 500 oldalnyi géppuskatűzön, vérengzésen és macsó-tempón kell átvergődnöm magam - és az első oldalak után be kellett látnom, mekkorát tévedtem! Onnantól kezdve faltam az oldalakat, amikről az egész társadalmat behálózó Corleone-család újabb és újabb ága köszönt vissza. A legutolsó pizzafutártól egészen a szenátorig ér Don Corleone keze, aki hihetetlen tehetséggel, karizmával és bölcsességgel irányítja megszámlálhatatlan emberét. Ez a szervezet csak szigorú szabályokkal és következetességgel lehet sikeres, de talán a legfontosabb az igazságosság és a nagylelkűség: a "Don" csak végső esetben él a megfélemlítés és a fenyegetés eszközével, sokkal inkább meggyőzéssel és vesztegetéssel éri el céljait. Az ok egyszerű: aki félelemből engedelmeskedik, könnyen az ellenségévé válhat, míg akiknek segít (ilyen-olyan módon), azok lekötelezettjei, adósai lesznek, akik hálatelten teljesítik bármilyen kérését. 

Miközben halad előre a cselekmény, megismerjük a Don hatalmának egy újabb szeletét: társait, szövetségeseit és ellenségeit, mind-mind remekül kidolgozott karakterek, saját történettel és érdekekkel. Corleone nagysága abban rejlik,  hogy képes keresztülvinni a saját akaratát az érdekek ilyen bonyolult szövedékén is, ráadásul úgy, hogy nem is sérti meg azokat. 

Azonban még egy ilyen kivételes embert is utolér a vég, így legkisebb fiának is megpecsételődik a sorsa, kénytelen összekötni életét a maffiával. Michael már egy új korszak "Don"-ja, legfőbb célkitűzése, hogy a család összes tevékenységét tisztára mosva, gyermekei egy más világban nőhessenek fel, ahol nem a hatalom és a pénz körül forog minden - vajon mi várja majd őket a maffián kívül?