Nem tagadom, hogy a belőle készült film késztetett az amerikai klasszikus elolvasására, mivel szerettem volna tartani magam az "ideális" sorrendhez, vagyis hogy a könyvet olvasom el először, és csak utána nézem meg a filmadaptációt. Ebben az esetben csak remélni tudom, hogy a film jobban sikerült, mint a regény, mert az nem hagyott túl mély nyomot bennem. Először is itt van a "minek nevezzelek"-probléma: Fitzgerald műve a romantika, társadalomkritika és realizmus elemeit vegyíti, ami nálam általában nyerő kombináció, most azonban mégsem hatott - lehet, hogy az arányokkal volt a gond, vagy a tálalással, ezt igazán nem tudom eldönteni.

Pedig maga a történet magával ragadó: egy szegény sorból származó fiú beleszeret egy gazdag lányba, de a társadalmi különbségek elválasztják őket. A fiú azonban nem adja fel, ellesi a gazdagok praktikáit, szokásait, beszédfordulatait, majd immár pallérozottabban beveti magát a társasági életbe. Igen ám, csakhogy a lány azóta már férjhez ment, így marad a távoli (szomszéd házból) csodálat és epekedés, végül a kétségbeesett leleplezés. Végül főhősünknek rá kell döbbennie, hogy a várakozással töltött 5 év alatt megváltozott ő is és szerelme is, így pedig képtelenség közös jövőt tervezniük. Ezzel azonban elveszti tetteinek eddigi mozgatórugóját is, és élete céltalanná, sivárrá válna, ha nem érne hirtelen és tragikus véget.

Egyszóval megvan itt minden, és mégsem áll össze: a társadalomkritika langyos, a szerelmi szál szintén, a realizmus pedig erőltetett. Reméljük Leonardo Dicaprio megmenti a helyzetet...