Follett regényóriása egy nagyszabású történelmi-politikai tablót tár elénk a 12. század Angliájáról, felvázolja az akkori korszak technológiai-művészeti eredményeit, bepillantást enged az egyház saját különbejáratú világába, és mindeközben az emberi tényezőket sem téveszti szem elől. A bonyolult, szerteágazó történet szálai mind-mind egy katedrális megépülése köré rendeződnek, hiszen maga a regény emberi sorsok és érdekek szövedéke. Az események előrehaladtával azonban az egyéntől fokozatosan eljutunk a társadalom egészének szintjére, ahogy a hatalomért folytatott ádáz harc és a személyes bosszú egyre elkeseredettebbé válik.

Természetesen az események fő mozgatórugói között találjuk a szerelmet is, bár az alkotás egyáltalán nem nevezhető romantikus lányregénynek, ahogy a középkorban is csak az énekesek dalai szóltak elérhetetlen hercegnőkről az "elefántcsont-toronyban". A szerelem és a szex gyakran a manipuláció eszközévé válnak a regényben, éppen ezért annál értékesebb a megmaradt kevés őszinte és boldog kapcsolat. 

Follett-nek persze nem sikerülhetett egy teljesen hiteles középkori történetet írnia (talán nem is állt szándékában), inkább az az érzésünk, hogy középkori díszletet, környezetet tervezett nagyon is modern karakterei köré. Nyilván az akkoriban élt ember gondolkodása, életszemlélete a legnehezebben imitálható, így ez nem is róható fel hibának. Sőt, külön örültem az erős női szereplőknek, akik ebben a férfias korban egyedül, függetlenül is megállták a helyüket.

A Kingsbridge-i katedrális megépülésének története így válik tehát hiteles krónikájává az emberi nemességnek és gyarlóságnak, a megbocsátásnak és a bosszúnak, és persze a szerelemnek és gyűlöletnek.