Néhány évvel ezelőtt már olvastam ezt a regényt, most azonban újra elő kellett vennem, ugyanis sajnos szinte semmire nem emlékeztem belőle. Most már azt is értem, miért, hiszen ez a könyv nem igazi regény, hanem inkább spirituális bölcselkedések gyűjteménye, amiben a történet csak eszköz arra, hogy minél több okosságot elsüthessen a szerző. Ettől válik az egész erőltetetté, öncélúvá és hiteltelenné. Persze gyönyörű, egzotikus tájakat járhatunk be, és csodálatos önismereti utazáson vehetünk részt, meg a többi elcsépelt maszlag, de szerintem sokkal érdekesebb az a kérdés, hogy a modern olvasó miért vevő ennyire a mágiára. A "mainstream" vallások egyre inkább kiszorulnak mindennapi életünkből, ürességet hagyva maguk után sokak lelkében. Úgy tűnik, az embereknek mégis szükségük van valamiféle csodára, megmagyarázhatatlanra, ami elviselhetőbbé teszi ezt a földi létet - és ezt a hiányt töltik be a gombamód szaporodó "prédikátorok", mint amilyen Coelho is. Olvasói már-már vallásos imádattal tekintenek rá, és csillogó szemmel olvassák-osztják meg felszínes, habkönnyű bölcsességeit, amiket már a leggagyibb popslágerek szövegeibe is ciki beleírni ("Hallgass a szívedre", "kövesd a sorsod" - és ezek variációi). Egy szó mint száz, Coelho remek érzékkel ismerte fel mai világunk "spirituális hiánytermékét", és rezzenéstelen arccal tölti fel lelkünk polcait hitvány hamisítványokkal.