Úgy tűnik, hogy a II. világháború és a holokauszt kimeríthetetlen téma az írók számára. Zusak egy ritkábban szerepeltetett csoportról, a hitleri Németország polgárairól ír. Ők azok, akiket sokan vádolnak a nácizmus elfogadásával, sőt megerősítésével, vak és kérlelhetetlen szabálykövetéssel. Nyilván akadtak köztük nem kevesen, akik a Führer minden szavát elhitték, és azonosultak vele, de talán többen voltak azok, akik csak félelemből vagy kényszerből cselekedtek. A náci pártba belépni akkoriban a túlélést jelentette: a tagok kaptak munkát, gyerekeik jobb iskolába járhattak, a törvény sem sújtott le rájuk olyan szigorúan. Ki lenne olyan felelőtlen, hogy családját veszélyeztetve, nemet mondjon erre a lehetőségre? Fonák rendszer volt ez, ami erősen hatott az emberek lelkiismeretére. Létezik azonban egy magasabb értékrend is, ami nem engedi, hogy csak a saját és családja biztonságával törődjön valaki, hanem megköveteli, hogy elvi alapon kérdőjelezze meg az egész rendszert, és vonja ki magát alóla.

E két erkölcsi irány között próbáltak egyensúlyozni nagyon sokan, köztük a főszereplő Liesel apja is. A kislány zaklatott gyerekkora után kerül nevelőszülőkhöz, ahol végre érzelmi biztonságot kap. Legnagyobb szenvedélye az olvasás, a könyveken keresztül teljesedik ki a személyisége, és emelkedik magasan a náci hétköznapokban elgyötört emberek fölé. Emiatt gyakran veszélybe kerül, sokan bántják is, de valahol ez büszkévé teszi őt, hiszen megerősíti abban, hogy neki van igaza. Egy éjszaka aztán elveszít mindent, ami fontos volt számára, és már azt hinné, hogy egyedül maradt a világban, ám ekkor visszakap valakit, akiről már régen lemondott. A történet papíron véget ér, de az olvasó reménykedhet, hogy ez a két nincstelen, magányos ember együtt kezd majd új életet.