Elolvastam. Átrágtam az elsőtől az utolsó betűig. Mégsem esett le, hogy pontosan miről is szól ez a kisregény, egészen addig, míg bele nem pillantottam az elemzésekbe. A kedélyes olasz nyaralásnak induló történet ekkor nyerte el értelmét számomra, jött a megvilágosodás: ez bizony az elnyomás, a zsarnokság és az ellenállás allegóriája! Nehezen tetten érhető ilyen idilli körülmények között, de ott rejtőzik az emberek viselkedésében, megbújik a mondataikban.

Cipolla, a varázsló csak a történet végéhez közelítve bukkan fel, innentől kezdve benne összpontosul a diktatúrák minden fonáksága. Mindenki meghajol az akaratának, ki mosolyogva, ki megalázkodva, ki megtörten. Ennek a "bűvésznek" minden eszköze megvan ahhoz, hogy az emberekre kényszerítse akaratát. Ismeri mindenki gyenge pontját, takargatnivalóját, és könyörtelenül felhasználja azt. Egyedül Mario, az egyszerű pincér száll szembe vele, és vet véget egy szempillantás alatt az "előadásnak". Miért képes erre éppen ő, amikor más, erősebb lelkületű emberek is behódoltak? Erről a kérdésről talán éppen annyit lehetne írni, mint amilyen hosszú volt maga a kisregény.

Sajnos Thomas Mann írói stílusa még mindig nem nyerte el a tetszésemet. Távolságtartó, rideg és szinte már idegesítően intellektuális. Ez a története viszont legalább nem volt olyan terjengős, mint A varázshegy.