Majdnem napra pontosan két éve olvastam Hemingway előző regényét, a Fiestá-t. Bár később íródott, a Búcsú a fegyverektől egy korábbi történelmi időszakban játszódik, az I. világháború idején. Főhősei szintén angol és amerikai állampolgárok, ezúttal viszont nem Francia- vagy Spanyolország a helyszín, hanem Itália. 

A cselekmény fókusza egy szerelmi történet,ám így is remekül tetten érhető a folyamat, ahogy hőseinket átformálják a háború eseményei: hogyan szoknak hozzá az egyre szörnyűbb hírekhez, hogyan válnak belőlük a Fiesta megcsömörlött és helyüket nem találó szereplői. Számos háborús regény  után már-már megmosolyogtató volt az amerikai katona naiv és csodálkozó leírását olvasni a fronton harcolók sanyarú sorsáról és az ott uralkodó embertelen állapotokról. Pedig főhősünk a dolgok könnyebbik végét fogta meg, hiszen egy viszonylag enyhe sérüléssel került kórházba, ahol egyedüli páciensként a nővérek lesték minden kívánságát. Sosem szenvedett sokáig hiányt ételben, italban (főleg ez utóbbiban), és végül szerelmével sikerült Svájcba szökniük az őket üldözők elől. A tragédia nem is a lövészárokban vagy a harctéren várt rá, hanem a magánéletében.

Hemingway regénye érzékletesen ragadja meg azt az utolsó pillanatot a háborúban, mielőtt egyén, társadalom és természet "elveszti az ártatlanságát". Még élnek az alapvető udvariasság szabályai, a katonák nagyvonalúak egymással, a táj és a városok jórészt érintetlenek. A szerelmi szál tragikus volta ellenére felüdülés ilyen történetet is olvasni.