Dickens ezúttal nem sanyarú sorsú angol gyerekekről írt patetikus társadalomkritikát, hanem egy másik ország nagy horderejű történelmi eseményének hatásait járta körbe. A nagy francia forradalom a modern Európa megszületésének egyik legfontosabb előmozdítója volt, ilyen mértékű lázadás a nemesek ellen addig még soha nem fordult elő. A "Szabadság, egyenlőség, testvériség!" kezdetben valóban egy magasztos eszme jelszava volt, ám az emberi természetnek köszönhetően gyorsan jöttek a túlkapások is. Az addig elnyomott parasztság kegyetlen bosszúja az arisztokrácián nem ismert irgalmat, később pedig józanságot sem. Tömegesen végezték ki az embereket, a börtönök megteltek, egymást váltották a politikai vezetők, teljes volt a zűrzavar. 

Ebben az őskáoszban követhetjük nyomon hőseink kalandjait, az angol és francia társadalmi párhuzamokat. Azonban hiába a sok szenvedés, önfeláldozás és összeesküvés, a történet mégsem lett izgalmas. Dickensnek nem tett jót a francia kiruccanás, a történelmi téma hű feldolgozása a szereplők rovására ment, ugyanis túl plasztikusra sikerültek. Mintha csak egy-egy társadalmi réteg megtestesítői lennének, nincs bennük semmi egyedi vonás, amitől hitelesek, szerethetők lennének. Innentől nehéz nyerni, hiszen az "absztrakt sorsokba" nem igazán lehet beleélni magunkat.