A March-család történetének befejező része, amiben nyomon követhetjük a felnövekvő második generáció kalandjait. Az előző kötetben bemutatott magániskola igazi kulturális intézménnyé nőtte ki magát, és bár több diák fogadására már nem szívesen vállalkozik Jo, az egykori szeleburdi lány, állandó aggodalommal kíséri kiröppenő fiai útját a nagyvilágban. Voltaképpen a regény nem áll másból, mint epizódokból, amik egy-egy fiúról szólnak és természetesen egy-egy erkölcsi leckét illusztrálnak. Mégis összeköti őket a szerető "szülői ház" emléke, az ott tanultak, és ez a testvériség sokszor az egyetlen biztos pont az életükben. Olyan morális iránytű irányítja tetteiket, ami büszkeséggel tölti el nevelőiket, akik lassan learathatják a hosszú évek kemény munkájának gyümölcseit. Azonban a nagyobb örömökkel nagyobb problémák is járnak, a nagyvilág számtalan veszélyt, buktatót tartogat a fiúk számára.

Alcott meglehetősen hanyagul bánik karaktereivel, mintha már szabadulni akarna ettől a családtól. A regény elején sietve áthidalja az előző rész óta eltelt éveket, mintegy listázva, kik haltak meg, kikkel szakadt meg a kapcsolat - minden komolyabb magyarázat nélkül. Kevesebb bábu, kevesebb gond, ugyebár. A könyv vége is hasonlóképpen zárul: néhányan meghalnak, többen élnek, minden fontosabb szereplő kap egy mondatot, aztán legyetek boldogok ennyivel, kedves olvasók.