Úgy tűnik, a kötelező olvasmányok sajátja, hogy szomorkás hangvételűek legyenek - mintha ez alapján válogatnák össze őket. Nincs ez másként Móra klasszikusánál sem, ami egyszerre melengeti és facsarja össze szívünket. Az író saját gyermekkorát eleveníti fel, az őt körülvevő bölcs, jószívű, egyszerű emberekről emlékezik meg, akik nem prédikációkkal, hanem példamutatással nevelték őt az életre. Különbséget tenni jó és rossz között, saját érdekeinket háttérbe szorítani másokért, becsületesnek lenni - a kis Gergő valódi erkölcsi leckéket kap kalandjai során. A legfontosabb azonban, hogy szeretetteljes légkör veszi körül, ami egy olyan páncél, ami a legsúlyosabb csapásoktól is megvédi.

Szegénység, nélkülözés, halál - Móra nem hallgatja el, hogy az élet bizony nem  egyszerű. Célja mégsem az elborzasztás, inkább szeretné megmutatni, hogy ilyen körülmények között is embernek kell maradni. Egy kisgyermek szemén át látjuk ezt a világot, aki élénk fantáziáját használva mindenféle csodalényekkel népesíti be azt. Szülei és a többi felnőtt remek pedagógiai érzékkel használja fel Gergő tündéreit és más képzelgéseit: ahelyett, hogy durván vagy lenézően kioktatnák a kisfiút, inkább látszólag partnerként kezelve őt, a saját világa elemeit használják fel a nevelésére. A Kincskereső kisködmön így egyszerre tanulságos gyerekek és szülők számára is.