Úgy tűnik, hogy az október a novellák hónapja, ugyanis az Annie Proulx-kötet után ismét egy történet-gyűjteménybe botlottam. A kedvenc svéd horror-mesterem cuki kis szösszeneteit pörgettem végig, ami azért teljesen más élmény, mint az előző 11 novella. A legjobb horror-történetekben általában szépen lassan, kis adagokban kapjuk a szörnyű, undorító vagy ijesztő jeleneteket, így van időnk hozzászokni és persze kíváncsiak is leszünk a végkifejletre. Ehhez a legtöbb írónak több száz oldalra van szüksége, ám Lindqvist képes ugyanezt a hatást akár 30 oldalon is elérni. Talán jót is tesz neki, hogy nem írja túl az (egyébként elég beteges) ötleteit. Egészen hátborzongató az átmenet a teljesen hétköznapi helyzetek, szereplők és a horrorisztikus jelenetek között.

Két, egészen jól elkülöníthető motívumot használ: az egyik a furcsa, váratlan helyeken megjelenő szörnyek - ezentúl például biztosan alaposan szemügyre veszem a WC-kagylót használat előtt. Talán ezek a történetek lettek nehezebben hihetőek, illetve jót tesz nekik, hogy ebben a műfajban íródtak, egy hosszabb lélegzetű könyvhöz már kevesek lennének. Aztán itt vannak azok a novellák, amikben Lindqvist ember és halál bonyolult kapcsolatát boncolgatja. Ki lehet-e játszani, el lehet-e menekülni előle? Vagy esetleg jobban járunk, ha elfogadjuk elkerülhetetlenségét? Több különböző karakterrel, élethelyzettel is eljátszik ugyanezeket a kérdéseket feszegetve, így mindig más megvilágításba kerül a dolog. 

Érdekesség, hogy más regényéhez is kapcsolódnak novellái, újra felbukkan például (igaz, csak említés szintjén) a Let the Right One In párosa, vagy megismerhetjük a Handling the Undead szereplőinek utóéletét. Úgy tűnik, Lindqvist egész kis horror-birodalmat épít ki, kíváncsian várom a következő alkotását.