Le a kalappal a sorozat készítői előtt, hogy ebből a szövegkupacból egy élvezhető, követhető és átélhető történetet tudtak kihozni. Ugyanis az előző három jelző egyike sem illik Bushnell könyvére, ami talán egy újságban, folytatásokban megjelentetve még csak-csak elment, de így, "regénnyé" gyúrva finoman szólva sem állja meg a helyét. Nincs valódi cselekmény, csak rövid epizódok egymásutánjai, újabb és újabb szereplőkkel, akik közül néhányat - legalábbis névleg - megtartottak a TV-sorozatban is. Ezekben a karcokban feltárul előttünk New York elitjének felszínes világa, ahol a divat, pénz és csillogás mögött csak üres, sivár és szomorú életeket találunk. Irigységnek tűnhet (pedig ennél mi sem áll tőlem távolabb) ha azt mondom, hogy ez a társadalmi réteg jó dolgában már nem tudja, mit csináljon. Gazdag, egyedülálló, gyönyörű férfiak és nők pokollá teszik a saját életüket, majd fetrengenek az önsajnálatban, miközben milliókért karbantartott testüket alkohollal és drogokkal rombolják. 30-as, 40-es éveikben járó felnőttek buliról bulira járnak, reggel 8-kor merev részegen esnek ágyba (néha egyedül is) és arról panaszkodnak, hogy nincsenek valódi kapcsolataik. 

Annak idején szegény Bridget Jones-t vádoltam azzal, hogy párkapcsolat nélkül nem érzi magát teljes értékű embernek, bezzeg amerikai nővérei tudják, mi a dörgés. Ennél nem is tévedhettem volna nagyobbat, illetve hiba volt azt feltételezni, hogy egy sikeres és népszerű sorozat alapját adó könyv mögött ennyire nincs semmi tartalom. (A két könyv ráadásul ugyanabban az évben jelent meg, így hát Angliában és Amerikában is 1996 óta tart a szingli-őrület.) Míg Carrie, Miranda, Samantha és Charlotte személyében a film készítőinek sikerült olyan női alaptípusokat képernyőre vinni, akikkel életük bizonyos pontján minden nő azonosulni tud, addig a regényben egyetlen olyan szereplő sincs, aki bármilyen érzelmet képes lenne kicsikarni az olvasóból. 

Természetesen nem vár az ember akadémiai magasságokat egy ilyen jellegű könyvtől, ami legfeljebb egy szinglikről szóló, szórakoztató szociális ismeretterjesztő műként szerezhetne létjogosultságot magának, de sajnos még ehhez is túlságosan gyatra stílusban van előadva. Candace Bushnell ahelyett, hogy levédet egy magassarkú szandált, mint logót, előbb megtanulhatott volna rendesen könyvet írni.