Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani.

Már a legelején megragadott ez a sor, ami a mérhetetlen szeretet és csodálat első megnyilatkozása volt, és a könyv egész hangulatát meghatározza. A szerteágazó család bemutatása közben újabb és újabb félmondatokból, elejtett szavakból villannak elő az írónő édesanyja iránti érzelmei, nekem pedig végig az motoszkál a fejemben, hogyan lehet kiérdemelni ilyen mértékű rajongást, és vajon lehet-e minden anya-gyermek kapcsolat ennyire szoros?

Nem mintha sokat lehetne töprengeni a regény olvasása közben, csak úgy repkednek a nevek, évszámok, rokoni kapcsolatok, helyszínek... a könyv felénél kapok észbe, hogy ez akkor talán már nem az előszó, hanem maga a történet. Szabó Magda ugyanis olyan alapossággal dokumentálja édesanyja és családja életét, hogy aki egy "sima" családtörténeti regényre számít, az úgy jár mint én, és földrajzi-történelmi tanulmánynak is beillő részletes kor- és helyrajzot csupán felvezetésnek tekinti. Megtévesztő az is, ahogy az írónő lépten-nyomon úgy hivatkozik a regényre, mintha egy másik írása lenne, nem az, amit éppen olvasunk. 

Ne gondoljuk azt azonban, hogy a könyv csupán egy összeválogatott dokumentum-gyűjtemény. Szabó Magda, bár rengeteg időt töltött a hiteles források felkutatásával, mégiscsak regényt írt: hangulatokat, képeket fest, karaktereket formáz, személyiségeket ábrázol. A lehető legpontosabban igyekszik rögzíteni édesanyja életének eseményeit, de a száraz adatok mögött látja az embereket, kapcsolatokat, érzelmeket is. Miközben a legtávolabbi rokontól haladunk az időben a jelen felé, a kronológiai sorrendet időnként megszakítva, részleteket olvashatunk az írónő és édesanyja beszélgetéseiből is. Láthatjuk a küzdelmet, amit anyja döntéseinek megértéséért folytat a fiatal Szabó Magda, hogy aztán évek múlva, már érettebben döbbenjen rá a sorsfordító miértekre.

Ez az időbeli ugrándozás nem könnyíti meg az olvasó dolgát, és az sem, hogy a hatalmas számú rokon, ismerős gyakran többféle néven is szerepel - ezt hamar el kell engedni, nem szabad görcsösen ragaszkodni minden szereplőhöz, a fontosak úgyis többször megjelennek. Így megőrizhető az olvasmányélmény, és a cselekmény is megmarad élvezetesnek és fordulatosnak. 

Szabó Magda olyan emléket állít édesanyjának, amire csak kevés ember képes, ráadásul a rendkívüli asszony megidézése közben egy különleges önismereti úton is részt vesz. Ősei vonásaiban, szokásaiban magára ismer, felveszi a kapcsolatot az elhanyagolt rokonokkal, sőt, teljesen újakat is felfedez. Olyan utazás ez, amibe egyszer életében mindenkinek bele kéne vágnia.