Most már hivatalos: Salinger soha nem lesz a kedvencem. Már a Zabhegyezőnél is éreztem, hogy nagyon nem az én szám íze szerint való a témaválasztása és a karakterei sem. Ez a kevésbé ismert kötet két novellát tartalmaz, a főszereplők a címben is megnevezett testvérpár. Ahogy Holden Caulfield, úgy Franny és Zooey is fiatal, előttük áll még az élet. Ők azonban ahelyett, hogy élnék azt, inkább hasztalan agyalással és végenincs filozofálással ütik el az időt.

Elég banálisnak és demagógnak fog hangzani, hogy Franny és Zooey "jó dolgukban nem tudják mit csináljanak", de a könyvet elolvasva tényleg ez a benyomásom támadt. Jómódú, művelt, stabil családi háttérrel rendelkező fiatalok, akik egyebet sem tesznek, mint problémákat találnak ki maguknak. Franny valami vallásos könyvet elolvasva idegösszeroppanást kap, mert megrendül az eddigi világképe, Zooey pedig mindent és mindenkit csak kritizál, saját tökéletességének illúziójába ringatva magát. Sehol egy valódi konfliktus, egy nehezebb élethelyzet vagy sorsfordító esemény. 

Ráadásul Salinger minimumra vette a cselekményt is, a két történet voltaképpen egy-egy jelenetből áll, amikben a szereplők végtelenül hosszú monológokban kommunikálnak egymással. Igazából közük nincs a valódi párbeszédekhez, inkább kinyilatkoztatáshoz hasonlítanak. A rendkívül fontos(nak vélt) gondolatok megfogalmazása közben az egyetlen említésre méltó esemény a töméntelen mennyiségű cigaretta elszívása. Ma már el sem tudnánk képzelni, hogy valaki még borotválkozás közben is dohányozzon - annyi baj legyen, legalább egy tüdőrákkal végre valódi gondjai is lesznek Frannynek meg Zooeynak.