Mind a könyv, mind pedig a főszereplő körülbelül 50 évvel előzi meg a korát - és szenvedik el ennek minden gyötrelmét. Hardy regénye a maga korában arcpirítóan szókimondónak számított, olyan társadalmi alapintézményeket rántott le a piedesztálról, mint a házasság, az egyház vagy az oktatás. Manapság már semmi meghökkentőt nem találnánk egy hasonlóan társadalomkritikus műben, a 19. század végén viszont nem volt szokás ilyen nyíltan rámutatni a nagy rendszerek hibáira. A könyv megjelenését akkora közfelháborodás övezte, hogy nem is csoda, hogy a szerző a regényírásról a költészetre váltott. A történet megírásakor talán nem is sejtette, mekkora lesz a párhuzam könyv és főhősének hányatott sorsa között.

Rendkívül érdekes és egyben elszomorító tapaszalat olyan emberekről olvasni, akik bármennyire szeretnék is, nem élhetik azt az életet, amire vágynak. Jude Fawley élettörténete rámutatott arra a fájdalmas igazságra, hogy nem lehet bárkiből bármi. Ami pedig igazán nagy arculcsapás volt kora társadalmának, hogy ebben az oktatási rendszer és az egyház sem támogatta őt. Megdőlni látszanak azok az alaptézisek, hogy Isten előtt mindenki egyenlő, vagy hogy tanulással előrébb lehet jutni a társadalmi ranglétrán. A 19. századi Angliában legalábbis Jude mindkét rendszer elutasító, kirekesztő oldalával szembesül. Nem illik bele a képbe, mert túl szegény, túl intelligens és túl modern felfogású. Hiába próbálja szabadidejében, önerőből képezni magát, hiába vetekszik tudása bármelyik egyetemi hallgatóéval, a magánélete mindig akadályozza mind az egyházi, mind az egyetemi pályafutását.

Jude ugyanis olyan nőt szeret, akit nem lenne szabad: az unokatestvérét, Sue-t. Kettejük kapcsolata rávilágít egy másik ősi társadalmi intézmény, a házasság rákfenéire. Férfi és nő kapcsolatát akkoriban csak a házasság szentesítette mindenki szemében, még kiadó szobát sem kaphattak együtt, ha nem voltak megesküdve. Az "összeállt" élettársak lehettek bármilyen boldogok, törvénytisztelők, szorgosak, ha híre ment, hogy nincs papírjuk az esküvőről, hamar elüldözték őket a környékről. Jude és Sue boldogtalan szerelme így hát rányomta a bélyegét egész életükre (és a gyerekeikére is, ami az eddig olvasott egyik legkegyetlenebb jelenetben manifesztálódik, és amit egyhamar nem fogok tudni kitörölni az emlékezetemből). Külső nyomásra tehát elfojtják érzelmeiket, és olyan házastársat választanak, akit már elfogad a társadalom - és ebbe szépen lassan tönkremennek. Mégsem tudok szánalmat érezni irántuk, inkább dühöt, amiért gyávák voltak kiállni a boldogságukért, és hagyták magukat sodorni az árral. De én már egy másik kor gyermeke vagyok...

Ez a lehangoló, egyre mélyebbre húzó regény az emberi élet kilátástalanságáról, az őszinte érzések társadalmi gúzsba kötéséről mesél sokat, hosszan, fájdalmasan. Nem lesz kedvenc, nem fogom egyhamar újra elolvasni, de sokáig motoszkálni fog még bennem, az biztos.