"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2 (2013)

2021. május 30. - Barbie66

igy_szerettek_ok2.jpgFolytatódik a méltán népszerű irodalmi bulvárkönyv, újabb költők és írók mozgalmas, szomorú, vagy szépséges szerelmi élettörténeteivel. Az első részhez hasonlóan igényes kivitelű kötet újabb nehéz sorsokat tár fel, újabb irodalmi személyiségekről bizonyítja be, hogy ők is emberek voltak. A korábbiakhoz képest talán nagyobb hangsúly helyeződik a tankönyvek által festett hamis, idealizált képek kiigazítására, akár az adott művész kárára is.

Minden visszaemlékezésnél felmerül a források hitelességének kérdése, és néha úgy tűnik, hogy lehetetlen kideríteni, hol rejtőzik az igazság a sokféle verzió között. Hiszen az írók/költők, vagy a hozzájuk kötődő személyek fennmaradt naplói, levelei természetüknél fogva részrehajló írások. Ráadásul akadtak művészek, akik már életükben az utókor számára dokumentálták minden lépésüket, és olyanok is, akik szinte írásos emlékek nélkül haltak meg.

Csak a második irodalmi szerelmeskönyv elolvasása után figyeltem fel rá, hogy egy-egy név többször is felbukkan a többinél, azaz voltak az irodalmi életnek igazi szerelmi ragadozói is. Például Ady Endre, Jászai Mari, Kosztolányi Dezső vagy Babits Mihály körül meglepő szerelmi sokszögek alakultak ki. Bár vállaltan nem irodalomtörténeti munkáról van szó, lehet mégis szerencsésebb lett volna a kortárs művészeket (akiknek esetleg még a magánéletükben is volt kapcsolódási pont) egy csoportban tárgyalni. A térben és időben szétszórt történetek túlságosan szétszabdalják az egyes művészek életrajzát, bár egyúttal kedvet is csinálnak az életmű mélyebb megismeréséhez, amihez óriási segítséget jelent a könyv végén szereplő bibliográfia.

Nyáry Krisztián ezzel a művével újabb rést ütött a nagyközönséget a magas irodalomtól elválasztó falon. Ha az Így szerettek ők bármely részét a helyén kezeljük (tehát nem tanítunk belőle, nem háborodunk fel a "szent írók" őszinte bemutatásán és végképp nem kérünk számon rajta tudományos részletességet), akkor jó kiindulópontja lehet a magyar irodalommal ápolt kapcsolatunk átértékeléséhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr616577328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása