King egy korábbi, már-már klasszikusnak számító regénye került sorra, ami bőven tartogat izgalmakat, de közben el is gondolkodtat.

A regény központi motívuma az emberi elme - ez persze King legtöbb művéről elmondható, de ezúttal nem pusztán a félelemkeltés céljából vájkál a tudatalattinkban, hanem a karakterek agya válik a főszereplővé. Apa és lánya (Andy és Charlie) ugyanis pszichés eredetű szuperképességekkel rendelkeznek. A férfi "lökéseket" tud adni másoknak, amivel manipulálni tudja a gondolataikat, a nyolc éves kislány pedig egy élő tömegpusztító fegyver: egy pillanat alatt lángba borít bármit (vagy bárkit). Történetük azonban nem hasonlít a Marvel vagy X-Men sztorikra, nincsenek látványos akciójelenetek vagy menő szuperhős-jelmezek. Csak két magára maradt, kétségbeesett ember, akiknek fenekestül felfordult az élete, akik elvesztették otthonukat, családjukat és kizárólag egymásra számíthatnak. Ráadásul kezdetben a képességeik is inkább hátrányt, mint előnyt jelentenek számukra, mindaddig, amíg meg nem tanulják használni azokat.

A könyvet két részre lehet bontani, amik dinamikájukban, hangsúlyaikban jócskán eltérnek egymástól. Az első rész egyfajta üldözéses krimi, apa és lánya menekülnek a titokzatos Műhely emberei elől, akik egyre kíméletlenebbül vadásznak rájuk. Szép lassan fény derül Andy és családjának történetére, és hogy sorsuk hogyan is kapcsolódik össze a rejtélyes szervezettel. A mozgalmas, több helyszínen, több idősíkon játszódó első rész után a regény második fele látszólag visszafogottabb: egy helyszín, egy idősík - a menekülés helyett a szereplők lelki folyamatai kerülnek előtérbe. Amikor már nincs hova menekülni, Andy és Charlie kénytelen szembefordulni ellenségeikkel, ám először saját démonjaikat kell legyőzniük. Apa és lánya kapcsolatában is változást hoz a második rész: míg eleinte Charlie teljesen Andy-től függ, az apja tartja életben, még a szuperképességét is az ő engedélyével használja. Aztán a könyv második felére Charlie-nak muszáj önállósodnia, és passzív elszenvedőből az események irányítójává növi ki magát.

King ezúttal nem egy tipikus horror-regényt írt, nem az elrettentésen, hanem az elgondolkodtatáson van a hangsúly. Alaposan körbejárja a pszichés szuperképességek emberi oldalát, vagyis azt, hogy milyen belső konfliktusokkal járhatnak, milyen morális dilemmákba, beilleszkedései nehézségekbe ütközhetnek a velük megáldott (megvert) egyének. A könyvben kulcsfontosságú szerep jut a tudományos kísérleteknek, amik egyfajta bizarr keretbe is fogják a cselekményt: Andy (és végsősoron Charlie) életében két kísérlet jelentett fordulópontot, az egyik elindította, a másik pedig lezárta különös történetüket. Az író megmutatja azt is, hogy milyen tragikus következményekkel jár, ha néhány tudós megfeledkezik arról, hogy a tudomány szolgálja az embert, és nem fordítva. Bepillantást nyerünk a gátlástalan, erkölcsi béklyóktól megszabadult kutatók motivációiba, ahogy egy embertelen, korrupt szervezet működésébe is.

Nem állítom, hogy ez King legsokkolóbb, vagy leghátborzongatóbb könyve, de nem is gondolom, hogy ez volt vele a célja. Viszont ismét bebizonyította, hogy bárki másnál jobban ismeri az elmét és a lelket, és ez a regény úgy mutatta be ezek működését, hogy közben az olvasóéra is hatni tudott.