Ismét elvétettem az olvasási sorrendet, és az idősebb Báthory életéről szóló könyvet hagytam későbbre. A cselekményre ez ugyan nincs hatással, de több utalás is történik a Sárkányfogban a nagy elődre, Báthory Istvánra. Unokaöccse, Báthory Zsigmond valóban csak halvány árnyéka a legendás Mátyás királyhoz hasonló uralkodói kvalitásokkal bíró erdélyi főúrnak. Báthory Istvánt a korszak (16. század) legígéretesebb uralkodójaként ábrázolja Passuth, olyasvalakinek, aki méltó lehetne a magyar trón visszafoglalására is. Csak ne lenne a török... meg a Habsburg... meg úgy az egész megosztott, viszálykodó erdélyi társadalom. Nem is csoda, hogy Báthory kapva kapott a lengyel királyi cím lehetőségén. A könyv idáig kíséri életútján, a koronázási ceremónián veszünk búcsút ettől a művelt, karizmatikus és intelligens férfitől. Azt már más forrásokból szedtem össze, hogy uralkodását a lengyelek az ország fénykorának tartják, katonai sikerek és nyugalom jellemezték ezt az időszakot... még egy magyar, aki máshol kamatoztatta a tehetségét.
Báthory életének egyetlen sötét foltja a gyermektelensége. Sajnálatos nagyravágyása miatt - nem egyszer jelentette ki, hogy ő csak királykisasszonyt fog feleségül venni - megfosztotta magát és az országát is egy alkalmas trónörököstől, hiszen unokaöccse, Zsigmond semmiképp sem tekinthető annak. Hiába vette el István az 50 éves lengyel királylányt, Annát, ő már nem szülhetett neki gyereket. Valójában ez volt az ár, amit a koronáért fizetett.
Passuth ismét remekel a Báthory alakját körülvevő történelmi tabló ábrázolásában. Néha még most is rácsodálkozom, hogy egyébként unalmasnak tűnő eseményeket (mint például a lengyelek királyválasztási huzavonája) milyen izgalmasan tud leírni. Még mindig működik az a recept, hogy egyszerre örökít meg nagyon apró, emberi mozzanatokat és foglal össze földrésznyi kapcsolati hálót angoloktól törökökig egyetlen fejezetben.
Ahogy Báthorynak, úgy Passuthnak is úrrá kellett lennie Erdély rendkívül különleges és törékeny pozícióján. A hagyományosan egymás mellett élő nemzetiségek (magyarok-székelyek, szászok, románok) még csak-csak őriztek egy kényes egyensúlyt, de nemesség és a szegények között állandó volt a súrlódás. A vallási sokszínűség csak bonyolította a képletet. És ez még csak a belpolitika. Erdély a túlélés érdekében kénytelen volt mindkét szomszédos nagyhatalom (az Oszmán, valamint a Habsburg Birodalom) kedvében járni, törekvéseiben nem sérteni az ő érdekeiket. Bár a belső ügyeikben függetlenek tudtak maradni (nem úgy, mint a havasalföldi és moldvai vajdaságok, ahova érdekes kirándulást teszünk Báthory lengyel útja során), az erdélyi fejedelmeknek folyton egyensúlyozni kellett a két erő között. Passuth nem kendőzi el az igazságot: kémkedés, kenőpénz, "ajándékok", vesztegetés - a világ már akkor is így működött.
Báthory alakját sem gáncstalan lovagként vagy idealizált hősként örökíti meg, hanem egy olyan uralkodóként, akinek volt víziója, aki átlátta az európai sakktáblát, és aki ha 100 évig él, vissza is foglalhatta volna Budát.
