Passuth ezúttal az ókor és középkor határára kalandozott el, amikor a gót fejedelem, Theodorik életét állította regénye középpontjába. A magyar mondákban "Vasfejű Detre"-ként megjelenő uralkodó igazán különleges történelmi alak, aki hidat vert ókor és középkor, barbár és római, kelet és nyugat között. Nem véletlen, hogy megihlette Passuthot, aki egyébként inkább a későbbi korok krónikása.
A regény nagyjából az 5. században játszódik, ami egy elég homályos és zűrzavaros időszak Európa történelmében. A Római Birodalom válságban, Rómát feldúlták a barbárok, 476-ban pedig el is bukik a birodalom nyugati fele. Európát mindenféle barbár hordák árasztják el, köztük állítólagos őseink, a hunok is, akik Theodorik idejére már elvesztették legendás fejedelmüket, Attilát, és vele együtt dominanciájukat is. Gótok, frankok, germánok, gepidák és még ki tudja, hány népcsoport több hullámban söpört át a kontinensen, mind saját hazára vágyva. Szekereik, sátraik, szedett-vedett kunyhóik össze sem hasonlíthatók az egykori rómaiak fényűző villáival; vadságuk és kíméletlenségük szöges ellentétben áll kifinomultságukkal. Theodorik mégis összekötő kapocs próbált lenni a két kultúra között, de lehetetlen küldetésre vállalkozott: gótok és rómaiak hogyan is élhettek volna békében együtt, ha nem házasodhattak egymással, nem keveredhettek, nem gyakorolhatták szabadon vallásaikat. Azzal, hogy népét erőszakkal betelepítette római földre, római birtokokra, csak rövid ideig tudta a "honfoglalás" illúzióját megteremteni.
Theodorik alakja azért is rendkívüli, mert korának mindhárom meghatározó hatalmának részese volt: barbár uralkodó fiaként a Balaton mellől túszhercegként került Bizáncba, a Keletrómai Birodalom hatalmas központjába, ahonnan tökéletes neveltetés és kiképzés birtokában tért vissza népéhez, hogy aztán a Nyugatrómai Birodalom meghódítója legyen. A barbárság és a bizánci műveltség különös elegye egy rendkívül céltudatos, de egyben igazságos személyiséggel társult, és talán ennek köszönhető, hogy abban a fenekestül felfordult században egészen hosszú ideig, majdnem 50 évig uralkodhatott a gótok fölött.
Passuth ehhez a korszakhoz is ugyanakkora szakértelemmel és érdeklődéssel nyúl, mint a 16-17. században játszódó spanyol, vagy magyar regényei esetében. Bár itt sem egyszerű, mégis próbál az egész kontinens eseményeire figyelmet fordítani, sőt Bizánc bemutatásakor kitekintünk az ázsiai hadszíntérre is. Ami viszont szemet szúrt, hogy a regény nyelvezete nem követi a bemutatott korszakot, vagyis ugyanabban a "Passuthos" stílusban íródott, mint azok a könyvek, amiknek a cselekménye több, mint 1000 évvel később zajlik. Ez az állandóság a porlepte, avíttas könyvek "zsargonja", amik közt az író a fél életét töltötte, hiszen regényeihez rengeteg forrást kellett elolvasnia. Nem csoda hát, hogy a stílusa is ezekhez idomult, viszont nagy szívességet tett nekünk azzal, hogy a száraz történelmi adatokat élvezhető, izgalmas történetté gyúrta össze.
