Nem sok olyan könyvhöz volt szerencsém, aminek a főhőse egy gonosztevő. Bár Ripley esetében nem lehet egyértelműen gonoszságról, elvetemültségről beszélni, ahhoz ugyanis szükség lenne az erkölcsi szabályok minimális ismeretére, hogy tudatosan megszeghesse őket. Tom Ripley-nél azonban szó sincs bármiféle belső iránytűről, sőt, valójában még személyisége sincs. A végtelenségig képes alkalmazkodni és átalakulni a túlélés érdekében, ezenkívül villámgyors észjárással méri fel embertársait és a velük kialakuló kapcsolatait. Egyetlen cél vezérli csupán: gazdag akar lenni - bármi áron. A középszerűség, a megalkuvás, a lemondás taszítja, és sóvárogva figyeli a tehetős amerikaiak gondtalan, fényűző életét. Mivel nem születik jómódú családba, mindent saját magának kell megszereznie, amihez elég különleges módszert talál ki: egyszerűen ellopja gazdag ismerőse személyazonosságát.

Innentől válik igazán izgalmassá a történet, egy folytonos hullámvasutazás a nyugodt periódusok és a pánikszerű menekülés között. Hiába próbált minden apró részletre ügyelni, Ripley-t váratlan helyzetek tömkelege teszi próbára, amikben csak az eszére és kiváló emberismeretére számíthat. Ezek, na meg egy kis szerencse segítségével végül minden akadályon át tud lendülni.

Tom Ripley nem az a karakter, aki csak úgy belopja magát az olvasó szívébe. Elismerjük zsenialitását, talán még izgulunk is érte szorult helyzeteiben, de megszeretni szerintem nem lehet. Ahhoz túl keveset árul el magáról - ahogy azt sem tudjuk, milyen színű valójában egy kaméleon vagy egy tükör. Highsmith szimpátiát ugyan nem tudott ébreszteni főhőséért, de a fordulatos cselekménnyel és a gyönyörű helyszínekkel annyit legalább elért, hogy azért szorítunk Ripley-nek, hogy még ebből a csávából másszon ki, és jusson el Rómába/Párizsba/Capri-ra/Görögországba. És ez a furmányos szélhámos ki is mászik, és egy lépéssel mindig megelőzi az őt üldöző rendőröket, hogy aztán újból izgulhassunk érte egy következő váratlan helyzetben.