Tipikusnak induló érdekházasság (ez már önmagában szomorú), ami végül mégsem szokványos véget ér: a két fél egymásba szeret. Mert Gárdonyi szerint ez ilyen egyszerű. Ez a legnagyobb gondom ezzel a regénnyel: minden a végletekig le van benne egyszerűsítve. Két fiatal, szép és kedves ember összekerül mindenféle kényszerítő körülmények miatt (szerencsejátékos sógor, illetve kapuzárási pánikoló apa), majd kapnak egy jó csomó pénzt, külföldre utaznak, és a saját lakásukban élik világukat. Hány mai fiatal pár teheti ezt ma meg? Jelenlegi helyzetemben irigykedve és dühösen olvastam a párocska szenvedéseit, de már az elején kétségem sem volt afelől, hogy ezek a végére úgyis összejönnek - azaz egymásba szeretnek. A történet mellett a karakterek is végtelenül egyszerűek, a két főszereplő idegesítően tökéletes, ezért nem lehet velük azonosulni sem. Mindezek után Gárdonyi "enyhén" szexista megnyilvánulásai ("pénzt nem adok neked, nőkre nem lehet rábízni", stb.) már fel sem tűntek.