Érdekes dolog pár év távlatából újra elővenni a kötelező olvasmányokat - még akkor is, ha "kötelezőségük" idején sem volt velük komoly problémám. Azóta azonban még több könyvtapasztalatot szereztem, emiatt pedig más szemmel látom ezeket a klasszikusokat. Nincs ez másként Mikszáth regényével sem, amire lassú, régies nyelvezetű darabként emlékeztem. Az élmény felfrissítése után azonban inkább úgy fogalmaznék, hogy kényelmes, adomázós történetmondás jellemzi, a mesélő pedig egyrészt nagy szeretettel fordul figurái felé, másrészt viszont akkora tudás- és tapasztalattöbblettel rendelkezik, hogy óhatatlanul is elejt egy-egy gúnyosabb megjegyzést. Ez a vidám, élettel teli hangulat lengi körül ezt a fordulatos történetet, ahol egy perccel sincs több feszültség, kellemetlenség vagy szomorúság a kelleténél, az olvasó és a főhősök sem kételkednek a boldog végkifejletben. Egy kellemes délutáni pihenéshez ideális, nem fog falakat rengetni, de ez nem is baj, nem kell minden könyvnek sokkolnia.