Rendkívül elgondolkodtató és sokunk számára érthetetlen jelenséget mutat be Nella Larsen kisregénye. Egy olyan korban játszódik, amikor Amerikában színesbőrű elnökről még álmodni is bűn volt. A kávézókból, éttermekből kivezették a fekete vendégeket, és persze rendszeresek voltak a bántalmazások, támadások ellenük. Azt hihetnénk, hogy ez a társadalom élesen elválik a fekete-fehér (igen-nem) választóvonal mentén, azonban a helyzet sosem ennyire egyértelmű. Van ugyanis egy csoport, akik választhatnak, melyik "oldalon" szeretnének élni: azokról van szó, akiknek bár vannak színesbőrű őseik, a külsejük alapján nem lehet megkülönböztetni őket a fehér emberektől. Ezek az emberek nagyon különleges helyzetben vannak, hiszen megtehetik azt, ami sok társuk számára csak álom: maguk mögött hagyhatják bélyegeiket, és élvezhetik a "fehérség" nyújtotta társadalmi megbecsülést. 

Súlyos árat kell azonban fizetniük ezért: nem csupán eddigi életüket kell maguk mögött hagyniuk (hiszen bármiféle érintkezés a feketékkel gyanús volt), beleértve családjukat és barátaikat, hanem ezentúl állandó hazugságban is kell élniük, ami általában teljesen felemészti az embert. Egyszóval a "szürke zónában" élni egyáltalán nem volt egyszerű, akármilyen nehéz is eldönteni, hogy hol kezdődik a fekete, és hol ér véget a fehér - és egyáltalán, miért is olyan fontos ez?