Habár úgy gondoltam, hogy bizonyos fokú "előtanulmányok" (lásd előző bejegyzés) nélkül veszélyes lesz fejest ugranom a gésák világába, a regény olvasása közben hamar kiderült, hogy teljesen felesleges volt az aggodalmam: a szerző ügyesen keveri az információ-morzsákat, rövid magyarázatokat az események leírásával. Ez a fajta történetmondás voltaképpen jól álcázott ismeretterjesztés is, hiszen akarva-akaratlanul rengeteget megtudunk a 20. századi japán kultúráról, hétköznapokról, és persze az egyén szemszögéből a történelemről is.

A könyv intenzív hangulata azonnal magával ragad, és mire észbekapunk, már nyakig elmerültünk a gésák mindennapjaiban, akik voltaképpen egy összetett, bonyolult férfikiszolgáló-iparág kulcsfigurái. A nagyobb japán városokban több gésa-negyed is található, rengeteg teaházzal, fürdővel, árussal, szabóval és még sorolhatnám, akik mind-mind a gésák bevételéből élnek meg - hiába, a szex a legjövedelmezőbb üzlet, akárhogy is szépítjük. Persze csípőből jön a válasz: a gésák nem prostituáltak... pedig az igazság az, hogy valójában azok, csak annyira "elitek", hogy már nem kell annak hívni őket. Nem vagyok híve a kategorizálásnak, az emberek skatulyázásának, úgyhogy ezt a kérdést ennyiben is hagynám, sokkal fontosabbnak tartom a művészetben és a kultúrában betöltött szerepüket.

Ami viszont annál inkább zavarja "nyugati, emancipált női lényemet", az a határtalan belenyugvás abba a szerepbe, amibe a férfiak kényszerítik a nőket. Az a gondolat, hogy esetleg másként is lehetne élni, egyenjogúként, még csak fel sem merül, sőt, főhősünk, Sayuri élete vágyát teljesíti be azzal, hogy a hőn imádott férfi szeretője (!) lesz. Bár, ha jobban a körmére nézünk a mi idealizált nyugati társadalmunknak, lehet, hogy találnánk itt is néhány visszásságot. Az is lehet persze, hogy csak én vagyok mérhetetlenül rosszindulatú, mikor nem hiszek el egy szót sem abból, ha 20 éves csinibabák 50-60 éves "daliás" párjuk (aki véletlenül épp dúsgazdag üzletember/politikus/producer) mellett őszinte érzelmekről beszélnek. Mert ugye a szerelem vak...