Mindig érdekes élmény nagy klasszikusok modern átdolgozását olvasni, hiszen rengeteg új szempont, jelentésréteg kerülhet napvilágra, amik eddig elsikkadtak a már unalomig ismert sorok között. Atwood kisregényének az Odüsszeia képezi az alapját, ám ezúttal Pénelopé, Odüsszeusz felesége kapja a főszerepet. Az ő szemén át láthatjuk az eposz eseményeit, sőt, az írónő külön kerettörténetet alkotott gyerekkoráról és férjhezmeneteléről. Míg Odüsszeusz Trója falai alatt küzd, és bolyong a tengeren, Pénelopé húsz éven át hűségesen vár rá. Próbál beilleszkedni férje udvartartásába, megkedveltetni magát a szolgálókkal, irányítani a királyságot és nevelni fiukat, Télemakhoszt. Ha ez nem lenne elég, meg kell küzdenie a kérők hadával, akik pofátlanul visszaélnek kiszolgáltatottságával és vendégszeretetével. Eközben csak annyit hall Odüsszeuszról, hogy éppen melyik nimfa vagy istennő karjaiban vigasztalódik. 

Atwood története rámutat arra, hogy ebben a kemény, férfias világban csak rengeteg lemondás és találékonyság árán lehetett boldogulnia egy nőnek, és a boldogulás nem egyenlő a boldogsággal. Pénelopé legszebb éveit egy olyan férfi utáni várakozással töltötte, aki bár feleségül vette, igazából nem sokat jelentett neki. Az átlagos külsejű asszony a nyomába se érhetett Szép Helénának vagy Kalüpszónak, előbbi nem egyszer az orra alá is dörgölte ezt. Fiával sem alakult zökkenőmentesen a kapcsolatuk, ugyanis Télemakhosz nevelésébe folyton beleszólt Odüsszeusz idős dajkája, aki végül teljesen elkényeztette a gyereket. Pénelopé számára a boldogság egyetlen forrása az a tizenkét szolgálólány volt, akik egész kislányként kerültek az udvarhoz. Velük osztotta meg a halotti takaró visszabontásának titkát, ők kémkedtek a kérők ármánykodása után, és köztük tudta csak igazán felszabadultnak érezni magát. Ennek a titkos boldogságnak azonban óriási ára volt, ugyanis Odüsszeusz hazatértekor árulónak hitte a lányokat, és fiával lemészároltatta őket. Pénelopét pedig még a túlvilágon is kísérti az emlékük.

Ez az új, feminista nézőpont kétségkívül jót tesz a klasszikus történetnek, de ne gondoljuk, hogy az írónő a görög eposz babérjaira törne, a sorok között kikacsint az irónia és a humor, ami hatására az olvasó szinte átrepül a rövid kis könyvön.