Vajon mikor jobb egy könyvet elolvasni: akkor, amikor kívülállóként, teljesen objektíven tudunk tekinteni a szövegre, egyforma figyelmet szentelve minden szereplőnek és cselekményszálnak, vagy amikor olyannyira átérezzük és együtt élünk a sorok közt felsejlő gondolatokkal, hogy képtelenség semlegesnek maradnunk? Nálam az utóbbi volt a helyzet, annyira érzékenyen érintett most McEwan regénye, hogy néha le kellett tennem és kicsit kiszakadnom belőle. Újdonsült anyukaként rettenetes volt egy olyan házaspár életéről olvasni, akiktől elrabolták 3 éves kislányukat. Felfoghatatlan a fájdalom, amit ilyenkor átélhet egy szülő, és rögtön azonosultam velük, még ha csak kitalált esetről is van szó. Ez azért is volt lehetséges, mert az író nagy, pátoszos ömlengések helyett a hétköznapi, apró mozzanatok tragikumát ragadta meg. Szívettépő epizódok sora követi egymást, kezdve a kislány születésnapjának szomorú megünneplésétől a kétségbeesett kutatásig egy iskolában. 

Bár a kislány (Kate) folyton jelen van a szülők gondolatain keresztül, mégsem az ő felkutatása a regény fő vonulata. McEwan inkább arra fókuszált, hogyan lehetséges átvészelni egy ilyen tragédiát, mind az egyénnek, mind pedig egy párkapcsolatnak. Az anya és az apa más-más módját választotta a túlélésnek, mi ebből főleg a férfi útját követjük végig. A gyógyulási folyamatot át- meg átszövik a cselekmény mellékszálai, amikre most kevesebb figyelem jutott részemről, ám annyi biztos, hogy a maguk módján hozzájárulnak a férfi lelki folyamataihoz. Előkerülnek a szülei, megismerkedésük története, egy baráti házaspár tragédiája, még egy furcsa baleset-epizód is megszakítja az események fő vonalát. Ami összeköti ezeket a szálakat, az az idő érzékelésének kérdése, amit már Einstein is boncolgatott. Egy pillanat óráknak tűnhet (például egy balesetet belülről lassított fevételként élhetünk át), de igaz a fordítottja is, amikor csodálkozunk, hogyan telt el ilyen gyorsan az idő. Az idő relativitásán túl McEwan felhasználja az idősíkok keveredését is, a regény legkülönösebb részében, ahol a főhős és édesanyja egy bárban mintha megpillantanák egymást még azelőtt, hogy a férfi a világra jött volna. Ráadásul az asszony talán ennek az élménynek a hatására döntött úgy, hogy megtartja gyermekét. 

A regény címében szereplő gyerek tehát egyaránt lehet a főszereplő édesapa és a kislánya is, hiszen mindketten tovább léteznek szeretteik gondolataiban még akkor is, ha hús-vér valójukban teljesen máshol vannak akár térben, akár időben. Szerencsére a traumatikus élményt jelentő regények sikerült olyan lezárást adni, ami egyrészt hiteles, másrészt ad némi feloldozást és reményt.