Újabb regény a II. világháborúról, a holokausztról, nácikról és zsidókról - vajon hány könyvnek és filmnek adhat még témát ugyanaz a történelmi esemény? Szerintem annyinak, ahány ember életére közvetlen vagy közvetett hatással volt. Ez az emberi ostobaság, becsvágy és kegyetlenség által gerjesztett forgószél végigsöpört egész Európán (és persze a világon), teljesen átrendezve annak térképét és lakóinak elméjét. Népek tűntek el, fogyatkoztak meg, vagy költöztek új hazába, egész városok pusztultak el - vagyis az addig ismert világ megszűnt létezni. A háború vége az örömmámor mellett ürességet is hagyott maga után.

Ebben a kavarodásban, a II. világháború végi Európában követjük nyomon egy csapat zsidó partizán útját a Szovjetúnióból egészen Olaszországig. Táborról táborra vándorolnak, erdőkön, mocsarakon át, két éven keresztül. Útközben harcolnak, bújkálnak, menekülnek, dolgoznak és persze dacolnak az állandó életveszéllyel és nélkülözéssel. Több társukat is elveszítik, de sok új emberrel örök barátságot kötnek. Érdekes volt megismerni egy apró részletét gondolkodásuknak, világképüknek, hiszen zsidónak lenni minden korban egyet jelentett a kívülállósággal. Vajon hogyan viszonyulnak ahhoz az országhoz és lakóihoz, ahol élnek? Lengyel zsidónak, vagy zsidó lengyelnek tartják-e magukat? Egyáltalán számít-e ez? 

A másik figyelemreméltó és új szempont a könyv kapcsán az, hogy most először olvastam olyan holokauszt témájú regényt, ahol a zsidók nem mint passzív áldozatok jelennek meg, hanem mint cselekvő, sorsukért küzdő lények. Nyilvánvaló (és ebben a történetben is elhangzik), hogy ők voltak kisebbségben, ők voltak a kivétel - és közülük jópáran komoly lelki teherként élték ezt meg. Gondolataikat, belső vívódásaikat az egyik főszereplő, Mendel monológjai tárják fel előttünk, aki élő lelkiismeretként kíséri a partizánokat küzdelmes útjukon, melynek végén régi életüket feledve, nulláról kell majd újrakezdeniük.