Végre egy igényes, mégis szórakoztató kortárs magyar regény a párkapcsolatokról! Rácz Zsuzsa Terézanyu-rémálma után kezdtem elveszteni a reményt, hogy valaha is a kezembe akad egy olvasható-olvastató, komolyan vehető, de nem túlzóan művészieskedő alkotás egy magyar író tollából. D. Tóth Kriszta viszont most visszaadta ezt a reményt, ráadásul egy olyan könyvvel, amiben egy viszonylag ritka témát dolgoz fel. Rengeteget olvashatunk fiatalokról, legyenek szinglik vagy párkapcsolatok között botladozók; a középkorú szingliket Candace Bushnell és Helen Fielding tette fel az irodalmi (majd filmes) körképre, viszont a házasságban élő negyvenes nők valahogy hiányoztak eddigi olvasmányaimból.

Az életközépi válság viszonylag új jelenségként bukkan fel ebben a regényben: a több éve házas, stabil egzisztenciával bíró, látszólag teljes életet élő emberek utolsó rúgkapálása ez, amikor rádöbbennek, hogy bizony túljutottak életük delelőjén és már a kazetta B oldala forog... Hirtelen elbizonytalanodnak eddig sziklaszilárdnak hitt nézeteikben, újraértékelik kapcsolataikat, vagy éppen arra eszmélnek, hogy a gyerekek kirepülésével egy vadidegennel kell továbbélniük. Most kell eldönteniük, hogyan szándékoznak eltölteni hátralévő éveiket, vagy éppen most ébrednek rá, hogyan is kellett volna az eddigieket.

A Húszezer éjszaka főszereplője négy családanya, összesen 11 gyerekkel és ilyen-olyan férjekkel. Van itt minden: még mindig lángoló kamaszos szerelem, békés egymás mellett éldegélés, kifelé tekintgetés és csúnya szakítás majd válás... És van benne újrakezdés, önmagát vagy házasságát újraépítő teremtő erő, vagyis küzdelem az egóval és a társsal. Mindez élvezetes stílusban, a könnyű- és a szépirodalom határán egyensúlyozó modorban, az ízlésemnek épp megfelelően. Mert a mondanivalón túl jó elmerülni a magyar nyelv szépségében, miközben nem kell megfeszített munkával kihámozni a sorok közül a tartalmat.

A könyv talán egyetlen, ám annál bosszantóbb hibája az elitizmus. A szereplők mindegyike gazdag, budai, saját vállakozását igazgató nő, akiknek belefér heti két délelőtt egy pilates-óra, és Swarowskis Iphone-on intézik ügyeiket. Nem túl reprezentatív minta. Persze a regény célja nem feltétlen egy szociológiai modell felállítása, mégis erősen megkérdőjeleződik a hitelessége, hiszen a bemutatott kapcsolati problémákat az átlag magyar családokban jócskán tetézik a megélhetési gondok is. Így a fentebb emlegetett életközépi válságot megfejelik még bedőlt devizahitellel, sárgacsekk-halmokkal vagy éppen hónapról-hónapra fenyegető létbizonytalansággal. Innen nézve a "csupán" párkapcsolati nehézségekkel küzdő házaspárok az irigylésre méltó kevesek közé tartoznak, a Húszezer éjszaka pedig fényévnyi távolságra kerül a magyar rögvalóságtól.

Ezt pedig itt hagyom, ízelítőül:

Évek óta céltudatosan tartottak valahová, méghozzá a lehető leggyorsabban. Listáztak minden teendőt, és testvériesen kettéosztották pontokba szedett életüket. Ezt a felét te teljesíted, azt meg én. Ez így igazságos. Így túlélhető, és csak így érünk a végére. Csak épp arra nem marad se idő, se energia, hogy legyenek találkozási pontok, amelyekhez együtt kellettek. A két halmaznak évről évre soványabb volt a metszete. Mint valami betegség, sejtenként emésztette föl kettejük közös metszetét a saját életük.