Ebbe a regénybe is tiszta lappal vágtam bele, vagyis szinte semmit sem tudtam róla, csak annyit, hogy készült már film is belőle - ez pedig jelenthet jót is, rosszat is. Aztán ahogy haladtam előre a majd' 700 oldalas történetben, úgy mutatta újabb és újabb arcát. Ez az átalakulás nagyon különleges élmény volt, mintha több könyvet olvastam volna egyszerre. Szerencsére a fő mondanivaló végig ott lebegett a szemem előtt, és bár kissé kacskaringósan, több kitérővel, de végül (a főhőssel együtt) mégis célba értem.

Irving megadta a módját a történetmesélésnek, minden fontosabb szereplő életét alaposan megismerjük már gyerekkorától kezdve. Így hát, bár a főszereplő Homer Wells felcseperedésével, árvaházban és nevelőszülőknél töltött éveivel kezdődik a könyv, az őt körülvevő karakterek élettörténetéről is beszámolót kapunk. Larch doktor, aki az árvaház igazgatója és Homer mentora, a regény központi figurájaként kiemelt szerepet kapott, az ő ifjúságát és pályáját elég részletesen tárja elénk Irving, aki orvos nagyapjáról mintázta meg a karaktert. Larch történetszála talán a legfájdalmasabb (fizikailag is) és legszomorúbb olvasmány: benne van a 20. század elejének minden igazságtalansága, amit nők ellen elkövethetnek. Wilbur Larch ugyanis nőgyógyászként abortuszokat végez egy olyan korban, amikor ezt törvény tiltotta, és amikor a nők sarlatánokhoz voltak kénytelenek folyamodni nem kívánt terhességük megszakításához. Tengernyi szenvedés, fájdalom és megaláztatás jutott ezeknek a szerencsétleneknek, akiken Larch néha már nem tudott segíteni, és belehaltak a kontár műtétek szövődményeibe. Mikor aztán megalapította árvaházát, Larch-ból árva- és angyalcsináló lett egy személyben. A sok szomorú sorsot látva a doktor levonta a megfelelő tanulságot: a női test nem lehet politikai-világnézeti csaták színtere, csak és kizárólag a nők rendelkezhetnek fölötte.

Ezt a szemléletet adja át Larch Homer-nak, akinek az árvaház végül az otthonává, igazgatója pedig a nevelőapjává válik. Számtalan kudarcba fulladt örökbeadási kísérlet után végül mindenki megérti, hogy Homer számára az árvaház menedéket jelent, annak elválaszthatatlan része lett. Larch pályája után Homer gyerekkoráról és az árvaházi életről olvasni szintén fájdalmas élmény, de míg előbbi inkább fizikai jellegű volt, utóbbi inkább lelkileg viselt meg. Mégsem mondhatom, hogy ez egy szomorú könyv, inkább lélekemelőnek nevezném. Larch ugyanis olyan tiszta szeretettel fordul Homer felé, ami átsugárzik a lapokon. Igazgatói hatalmával visszaélve (és istent játszva) titokban még akkor is védelmezi a fiút, amikor az már messze jár az árvaháztól. Larch hihetetlen munkával új identitást teremt Homer-nak, egy új élet lehetőségét kínálva számára.

Aztán Candy és Wally személyében kopogtat a sors az árvaház ajtaján, és Homer messzire sodródik otthonától. Az almatermesztésből élő, gazdag Worthington családhoz kerül, ahol rengeteget tanul az életről, az emberekről és a szerelemről. Mintha csak most nyílna ki számára a világ: autósmozi, homárok, almaszedés... mind az újdonság erejével hat. A gazdaság dolgozói, de még a Worthington család is a szívébe zárja a különös fiút. Aztán persze jönnek a bonyodalmak, az érzelmek és egy váratlan terhesség. Homer, Candy és Wally 15 hosszú éven át élnek egy furcsa, titkokkal teli és mégis szeretetteljes "családban", míg egy régi ismerős látogatása emlékezteti Homert, hova is tartozik valójában. Ez csak a regény fő cselekményszála, amit átsző több mellékszereplő története, amik felesleges kitérőnek tűnhetnek, mégis előmozdítják az eseményeket. Ráadásul gazdag körképet adnak az 1930-40-es évek Amerikájáról, a felszín alatt rejtőző társadalmi feszültségekről.

Nehéz elemzést írni egy ennyire sokrétű könyvről, ami fejlődésregény, szerelmi történet és társadalomkritika is egyben. Annyi biztos, hogy felemelő, megrázó és elgondolkodtató egyszerre, miközben megmutatja az emberi lét legsötétebb mélységeit és legragyogóbb magasságait. Öröm és fájdalom, szeretet és gyűlölet keverednek a lapokon és a szereplők életében, és ahogy ők is, mi magunk is választhatunk, hogy mit viszünk magunkkal belőle.