A brit írónőtől már megszokott rövid, de annál tartalmasabb regényt olvastam el egy röpke délután alatt. Winterson talán az egyetlen szerző, akinek megbocsátom, hogy a stílus, az esztétika a történet rovására megy, ugyanis olyan csodaszép, kristálytisztán megformált mondatok, bekezdések kanyarognak elő a tollából, amik semmiképpen sem rontják az olvasmányélményt. A lineáris történetvezetést már az elején engedjük el, 120 oldalnyi kalandozás következik két idősíkon, egy olyan sajátosan egyéni  szöveg-világban, ahol jól megfér egymás mellett A fajok eredete, a Dr Jekyll és Mr Hyde, valamint a Trisztán és Izolda. Ezek az egymástól jócskán eltérő művek valami furcsa egységet alkotnak a Winterson teremtette intertextuális univerzumban, ahol a főszereplők történetek segítségével hozzák létre saját magukat, azok láncolatával építik fel saját identitásukat és kapcsolataikat.

A regény két fő cselekményszála közül Silver-é jelen időben játszódik, és az árván maradt lány útkereséséről szól, aki egy titokzatos, világítótoronyban élő férfi gyámsága alá kerül. Rajta keresztül ismerkedünk meg a másik történetszállal, ami 100 évvel korábbra repít minket, és Babel Dark tiszteletes szomorú kettős életét tárja elénk. Szerelem, hűség és árulás köré épülnek fel a térben és időben szerteágazó, majd váratlanul újra összekapcsolódó történetek.

Winterson játéka az irodalmi mű hagyományos kereteivel élvezetes kihívás elé állítja a hagyományos történetvezetésbe belekényelmesedett olvasót. A finoman megmunkált, ízléses szöveg pedig szépséges keretet ad a néhol filozofikus magasságokba emelkedő gondolatoknak.