A sokadik Passuth-regény elolvasása után is elcsodálkozom még, hogy mennyire le tud kötni egy 800 oldalas, apró betűs könyv, ami tele van régi, idejétmúlt kifejezésekkel, rengeteg ismeretlen névvel, helyszínnel és úgy általában szembemegy minden mai irodalmi trenddel. Ráadásul míg az eddig olvasott történetek olyan művészek életéről szóltak, akiket ismerek, ezúttal egy számomra teljesen új területre merészkedett Passuth: a klasszikus zene egyik legnagyobb alakjának, az olasz Claudio Monterverdinek állított emléket. A fentiek egyike sem kecsegtet semmi jóval, de aztán valahogy elkap a "Passuth-varázs", és az oldalak csak peregnek egymás után.

Azt hiszem az egyik ok, amiért ezek az életrajzi-történelmi regények működnek, az a szerző remek arányérzéke idealizálás és realitás között. Főhőseit, akiknek életútját bármelyik lexikon száraz bejegyzéseiben végigkövethetjük, egyszerre képes a maguk emberi esendőségében és emberfeletti zsenialitásukban ábrázolni. Ezzel egyrészt szimpátiát kelt irányukban, például amikor látjuk, hogy a fantasztikus Monteverdinek kilincselnie kell a fizetéséért, vagy hogy mennyire ki van szolgáltatva megbízói szeszélyeinek. Másrészt kielégíti a felnőtt olvasók mese iránti vágyát az a szinte csodaszámba menő tehetség, ahogy a csak papíron létező szöveg köré történetet, zenét, színdarabot épít. Monterverdi ráadásul nemcsak zseni volt, hanem a mindennapjaiban egy alázatos, szerény és szeretetreméltó ember. Egy ennyire pozitív karakter életrajzának olvasása kicsit visszaadja az emberiségbe vetett hitünket.

Passuth tehát már-már fantasztikus tulajdonságokkal felruházott főhőse köré egy olyan életteli korrajzot kanyarít, amiben megfér egymás mellett Balassi Bálint, Tasso, Galilei, Rubens és Descartes: Monterverdi ugyanis élete során mindegyikükkel kapcsolatba került, hatottak egymásra, formálták a másik gondolkodását - mi olvasók pedig rádöbbenünk arra, hogy ezek a személyek nem voltak az irodalom-, történelem vagy művtöri tankönyvek fejezeteibe zárva. A művészeteken kívül a történelmi események is szépen megjelennek a háttérben, a spanyol uralom Itáliában, a városállamok vetélkedése, a pestis pusztítása, a Gonzagák végnapjai Mantuában, vagy éppen Velence hanyatlása. 

Ha nem is leszek operarajongó, érdekes kiruccanás volt a klasszikus zene világába és a reneszánsz-barokk korszakok határára.