Az egyik legszebb szülinapi ajándékom idén az, hogy végre befejeződött ez a gyötrelmes, iszonytatóan hosszú könyv. A blogom elkezdésekor megfogadtam, hogy mindig az őszinte véleményemet fogom leírni még a legnagyobb klasszikusokról is, akár azt is kockáztatva, hogy emiatt műveletlennek, rossz ízlésűnek vagy szimplán butának fogok tűnni. Ezúttal sem vagyok hajlandó szépíteni a neves orosz szerző egekig magasztalt regényéről alkotott benyomásaimat: ez bizony egy vaskosan túlértékelt, borzalmasan vontatott és érdektelen részletekkel megszakított mondatkupac. Mintha Dosztojevszkij szándékosan szórakozna az olvasók idegrendszerével, és nem egyszer vezet fel úgy fejezeteket, hogy "a történetünk szempontjából ez az epizód nem lényeges, tehát nem is térnék ki rá" - majd kb. 50 oldalon át taglalja az amúgy valóban teljességgel érdektelen mellékszálat. Egy író sem várhatja el olvasóitól, hogy a könyv 2/3-áig várni fognak a cselekmény beindulására, és 600 oldalon át beérik a felvezetéssel. 

Komolyan nem tudnám megmondani, hogy miért nem hagytam félbe - talán itt játszott közbe a "nagy klasszikus-faktor", hogy legalább elmondhassam, igen, olvastam, igen, tudom miről beszélek. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez egy fontos lélektani krimi, meg hogy a modern pszichológia is először bukkan fel benne. Azt is felfogtam, hogy a főszereplők a különböző személyiségtípusokat szimbolizálják, illetve az emberi elme különböző aspektusait (ösztönös én, tudatalatti, lelkiismeret, racionális gondolkodás). Láttam a próbálkozást, ahogy Dosztojevszkij a modern Oroszország társadalmi változásait igyekezett megjeleníteni, a vallás és az erkölcsök helykeresését a modern ember gondolkodásában. Voltaképpen szereplőit is inkább a saját magvas gondolatainak kinyilatkoztatására használja, és bonyolódik hosszas teológiai fejtegetésekbe.

De ez a sok okosság mind kevés ahhoz, hogy élvezhető, kerek egész regény jöjjön ki belőle. Mint már sokan mások, ez az író is abba a hibába esik, hogy könyve megalkotásakor megfeledkezik az olvasókról. Az eredmény egy teljesen öncélú, saját bölcsességét fitogtató, és élvezhetetlen mű lett. Lőjetek!