Ismét leporoltam egy általános iskolai kötelezőt, amiről csak halvány emlékeim voltak. Csak egy egyszerű, már-már bugyuta történet rémlett, bármiféle mögöttes tartalom nélkül. Most már látom, hogy volt a könyvnek mélysége is, csak gyerekként még nem értettem, nem láttam. A cuki ikerpár sorsszerű egymásra találása, vakmerő csere-akciójuk és sikeres család-újraegyesítésük csak a felszínen idilli történet. Csak a főszereplőkkel egyidős fiatal olvasók fejében mennek ilyen egyszerűen a dolgok, az ő világukban fekete és fehér még minden. A felnőtteknek azért már feltűnnek homályos, nem tisztázott kérdések is a regény kapcsán. Például milyen bíróság engedélyezné, hogy egy ikerpárt örökre szétválasszanak, és ennyire eltérő életkörülmények között neveljenek? Milyen szülő képes lemondani az egyik gyermekéről, egyszersmind tudatosan eltitkolni előle testvére létezését? Hogyan döntötték el, melyik gyerek kihez kerül - sorshúzással, esetleg ec-peccel? - még belegondolni is fáj. Miért az anyának kellett feladnia addigi életét, ráadásul kétszer is? Mitől fog most mégis működni a szülők kapcsolata?

Számtalan kérdés, ami csak az ártatlanságát már elvesztett, az élet igazságtalanságaiba már belekóstolt felnőttben fogalmazódik meg. A gyermek közönség remélhetőleg csak távolról, hallomásból ismeri ezeket a problémákat, és így a regénynek csak az idilli, felhőtlen vonulatát érzékelik (mint ahogy annak idején hál'istennek én is). Őket még elbűvöli a szerző valóban kedves stílusa, aki a fenti kérdésektől inkább megkíméli olvasóit, és gyermekszeretete csak úgy árad a sorok közül. Jó meglátásokkal, apró rezdüléseken keresztül mutatja be, ahogy Luise és Lotte a saját kezükbe veszik életüket, és a megmagyarázhatatlan (de inkább nem feszegetett) szülői döntéssel szembeszállva kiharcolnak maguknak egy teljes családot.