"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Ian McEwan: Nutshell /Dióhéjba zárva/ (2016)

2021. március 20. - Barbie66

in_a_nutshell.jpgMcEwan ezúttal egy különleges narrátorral kísérletezik: egy magzat az anyaméhből figyeli a felnőttek világát, és benne anyja és szeretőjének szövetkezését az apja ellen. Mi sem mutatja jobban irodalmi alulműveltségemet, mint hogy minderről előbb jutott eszembe a Family Guy (Stewie Griffin, a zseni kisbaba miatt), mint a Hamlet. Pedig utólag belegondolva még a nevek is stimmelnek: Trudy (Gertrudis) és Claude (Claudius) közösen tervezik a nő volt férjének, egyben Claude bátyjának a meggyilkolását. Hamlet-feldolgozás helyett ez inkább Shakespeare klasszikusának előzménye, a bűncselekményhez vezető út és annak kivitelezése.

A még meg sem született kisbaba, mint az események passzív kommentátora elég rizikós választás. Egyrészt nincs pontosan tisztázva, hogy mit "lát", "hall" és "ért" a külvilágból, így egy idő után a kilenc hónapos magzat átlényegül mindenttudó narrátorrá, ami finoman szólva is furcsa. Másrészt az anya hanyagsága miatt szenvedő magzat azonnal beindítja a védelmező-ösztönt, egyszersmind kiszakítva a könyv világából. Az éhező vagy alkoholtól szédülő kicsi hatására olvasóból azonnal átkapcsolok anyába, és már nem a "leendő Hamleten" jár az eszem - persze Trudy közönye egy láthatóan hatásos írói eszköz a feszültség növelésére.in_a_nutshell2.jpg

Persze nem McEwan az egyetlen, aki megpróbálkozott már klasszikusok modernizálásával. Atwood Odüsszeia-átértelmezése vagy a Téli rege Winterson-féle verziója mind merész, de sikeres vállalkozás, és a Nutshell tökéletesen illik ebbe a sorba. Tömörsége ellenére mesterien komplex: feltárja az emberi kapcsolatok bonyolult szövedékét, a feleség-férj-sógor/szerető háromszög feszültségeit, az anya-gyerek kapcsolat mélységeit. Megindító, hogy a még meg sem született gyerek milyen feltétlen szeretetet érez édesanyja iránt, mennyire rá van utalva. Aztán az anyaméh szűkös magányából és látszólagos elszigeteltségéből globális problémákra tekintünk ki, mintha az anya rezdülésein vagy más titkos csatornákon keresztül ez a kisbaba már sejtené, milyen világba is fog érkezni. Ebben a perspektíva-váltásban ott feszül a címadó Shakespeare-idézet kettőssége: "Istenem, engem bezárhatnának egy dióhéjba, ott is úgy érezném, hogy a végtelenség királya vagyok" (Nádasdy Ádám fordítása). 

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr9316471754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása