A mostanában felkapott és szinte rögtön filmre vitt regények közül talán az egyetlen kimagasló, elgondolkodtató Éhezők Viadala várva-várt folytatása, mely tovább színesíti, mélyíti posztapokaliptikus világának és lakóinak képét. Főhősünk, Katniss, a viadal megnyerése után sem élhet nyugodtan, lassan…
Egy letagadhatatlanul önéletrajzi ihletésű regény, mely számomra ismét azt az üzenetet hordozza, hogy a vallás kegyetlenül megnyomoríthat egy embert. A regény főhőse, Jeanette (!) egy szűk, erősen vallásos közösség tagjaként nő fel, édesanyja vallási műsorokat hallgat a rádióban, és a helyi közösség…
Érdekes... egy szanatórium mindennapjai, ahol nem igazán lehet eldönteni hogy az ápoltak vagy az ápolók őrültek meg teljesen. Persze igaz az is, hogy mint minden egészségügyi intézményben úgy általában, itt sem érdekük, hogy a páciensek meggyógyuljanak, hiszen akkor nem lenne munka, pénz, stb. Ezért…
Igen, jól látjátok: a vizsgaidőszak közepén meseolvasásra adtam a fejem. Valamiért most erre vágytam, és jól is tettem, hogy Milne klasszikusát választottam. Egyszerre nagyon ártatlan, tiszta és humoros, szarkasztikus, szóval még "felnőtt" fejjel is élvezetes kis könyv. Karinthy fordítása még talán…