Tamási Áron ifjúsági regényét kötelező olvasmányként tartják számon, ennek ellenére én csak most találkoztam vele először - de talán ez nem is baj. Felnőttként, egy erdélyi úttal a hátam mögött ugyanis talán többet mond nekem Ábel története. Anélkül is, hogy túl sok mindent akarnék belemagyarázni, a…
Egy letagadhatatlanul önéletrajzi ihletésű regény, mely számomra ismét azt az üzenetet hordozza, hogy a vallás kegyetlenül megnyomoríthat egy embert. A regény főhőse, Jeanette (!) egy szűk, erősen vallásos közösség tagjaként nő fel, édesanyja vallási műsorokat hallgat a rádióban, és a helyi közösség…
Hogy lezárjam a Holokauszthoz köthető könyvek sorát, meg kell említenem egy olyan könyvet is, ami csak közvetetten érinti ezt a témát, vagyis nem jelennek meg benne áldozatok, elkövetők vagy segítők, de még csak nem is abban a korszakban játszódik - a "Szabadságírók" (gagyi saját fordítás, egyelőre…