Március - Legjobb női szerzők

Amikor a soron következő válogatás témáján gondolkodtam, adta magát az e hónapban ünnepelt nőnap kapcsán, hogy a kedvenc írónőimet rangsoroljam. Aztán azon kezdtem agyalni, hogy a kedvenc férfi szerzőimet vajon eszembe jutott volna-e felsorolni? Létezhet az, hogy modern, felvilágosult, haladó világunkban még mindig a férfi az "alapbeállítás" a gondolkodásunkban, a nő pedig valami különleges, normálistól eltérő? Az irodalomtörténetben is külön tárgyalják a női szerzők munkásságát, mintha nem szerves részei lennének a nagy egésznek. Valószínű, hogy ez még számos más művészeti ágban, sőt, szakmában is így van, az oka pedig az, hogy bármennyire is itt a 21. század, a nők egyenjogúsága még igencsak gyerekcipőben jár. Egyrészt egy viszonylag új társadalmi jelenségről van szó (az emberiség hosszabb időt töltött férfi-domináns civilizációkban, mint egyenlőségen alapulókban), másrészt a berögzült szokások, szerepek, reakciók még mindig makacsul tartják magukat (akár csak tudat alatt is). Az első írónőknek bizony nem volt könnyű dolga, ha sikereket akartak elérni, vagy csupán csak meg akarták jelentetni könyveiket, gondoljunk csak a Bronte-nővérekre, akik férfi álnéven tudták kiadni regényeiket. Aztán a 19. század nagy úttörői (Jane Austen, Harriet Beecher Stowe, Louisa May Alcott) szép lassan megnyitották a nők előtt az irodalmi elismertség kapuját, és a 20. század már számos remek alkotót üdvözölhetett.

A fentebb írtak tudatában tehát miért nem választottam mégis egy gender-semleges témát? Talán mert a legkedvesebb olvasmányaim jelentős részét írónőknek köszönhetem. Elkezdhetnék hivatkozni az egyéni női látásmódra, meg a női szerzők érzékenységére, de akkor éppen a férfi-női írók nemi alapú szétválasztásának csapdájába esnék, nem mellesleg pedig számos kiváló író(férfi) érdemeit vitatnám el. Hiszen minden író egyedien látja a világot, és rendkívüli érzékenységre vall, hogy ezt a saját látásmódot érthető, sőt bizonyos esetekben élvezhető módon közvetíteni képes. Tehát ami most következik, az a kedvenc női szerzőim listája, akik egytől-egyig remek írók:

 10. Harriet Beecher Stowe (1811-1896)

Az amerikai írónő egyedül a Tamás bátya kunyhója című munkájáról ismert, így irodalmi jelentősége főleg ennek az egyetlen regénynek a társadalomra gyakorolt óriási hatásában mérhető. A 19. században nőként a feketék felszabadításáról írni hatalmas bátorságra vallott, amit még Lincoln elnök is elismert. Stowe könyvében ráadásul egyszerre két elnyomott csoport, nők és rabszolgák szerzik meg az irányítást sorsuk felett, így íróasztala mögül dupla társadalmi forradalmat is elindított a "kis hölgy".

 9. Toni Morrison (1931-2019)

A Nobel-díjas szerzőtől egyelőre még csak egyetlen könyvet olvastam, amit sürgősen pótolnom kellene, ha nem várakozna még számos, legalább ilyen jelentős elmaradás a listámon. Ebben az egy kötetben (ami az első megjelent regénye) kijelöli a szerepét: ő lesz a fekete nők hangja az irodalomban, akik bár jogilag szabadok, azért a 20. századi amerikai társadalomban bőven éri őket hátrányos megkülönböztetés.

8. Suzanne Collins (1962-)

Két, ekkora társadalmi jelentőségű írónő után meglepő lehet egy olyan név, akit jószerével még a szépirodalom szintjére se nagyon szoktak sorolni posztapokaliptikus sci-fijével, az Éhezők viadalával. Itt lép életbe az olvasmányélmény, mint rendező elv a listában: szép-szép a társadalmi felelősségvállalás, meg az irodalmi díjak, de a legalapvetőbb mégiscsak egy könyv élvezeti értéke. Ráadásul Collins amellett, hogy izgalmas, fordulatos, tehát élvezhető könyvet írt, azért finoman odapakolt olyan apró gondolat-morzsákat is, mint a média és történelem kapcsolata, az egyén szerepe a társadalmi rend alakításában vagy éppen a civilizációk ciklikussága. 

7. Szabó Magda (1917-2007)

Az Abigél elolvasása után nem voltam elájulva az írónőtől, a II. világháborús lányregény nem indított el bennem semmit. Annál inkább a Régimódi történet, amihez hasonlót még nem olvastam: egyszerre történelmi utazás, családregény, korrajz és romantikus történet, amit új szintre emel, ha tudjuk, hogy az írónő saját édesanyjáról emlékezik meg benne. Ha az írónő többi regénye is ennyire különleges, akkor elképzelhető, hogy a listámon is feljebb fog még vándorolni.

6. Jane Austen (1775-1817)

Talán az első írónő, aki életvitelszerűen foglalkozott az írással, ami az ő idejében azt jelentette, hogy a családjára támaszkodva adta ki regényeit és nem ment férjhez sem. Mind a hat, azóta klasszikussá vált regényét volt szerencsém olvasni tőle, így ő az első szerző, akinek a teljes életművét ismerem. Ha elkerüljük azt a csapdát, hogy érzelmes, naiv és kiszámítható műveit a mai kor világfelfogása és ízlése alapján ítéljük meg, egyből megértjük Austen irodalmi jelentőségét. Végtére is - főhősnőivel ellentétben - az alkotást, a művészetet választotta az akkoriban elvárt női szerepek (feleség és anya) helyett, és könyveiben rávilágított kora társadalmának számos fonákságára.

5. Angela Carter (1940-1992)

A rendkívül különleges stílusú, európai kulturális kánont újraszínező angol szerzőt kevésbé ismerik hazánkban, jómagam egy egyetemi kurzusnak köszönhetően találkoztam fő művével. A Bloody Chamber-ben bátran hozzányúl olyan klasszikus történetekhez, mint a Kékszakáll, a Csizmás Kandúr vagy a Piroska és a farkas. Új, mélyebb értelmet ad nekik, elgondolkodtat és gyönyörű soraival esztétikai élményt is nyújt - mi többet várhatnánk még egy írótól?

4. Anne Rice (1941-)

Az amerikai szerző szerepelt már az előző két válogatásban is, több szeretett könyvet és karaktert is köszönhetek neki. A januári, vámpíros ranglistában már kifejtettem, mennyit tett Rice a gótikus horror, mint műfaj felélesztéséért, így most nem szeretném ismételni magam. Hatalmas életművének egyelőre töredékét sikerült csak elolvasnom, és minden egyes új kötetnél kíváncsian várom, vajon felül tudja-e múlni önmagát és a Vámpírkrónikák sorozat előző részeit - az esetek többségében pedig ez történik.

3. Doris Lessing (1919-2013)

Egy újabb Nobel-díjas írónő, immár a dobogó legalsó fokán. Lessing zsenije az eddig megismert írásai alapján az élet több területére is kiterjed. Gyereknevelés, családi élet, házasság, öregedés, elmúlás - minden témához eredetien nyúl, húsbavágó, de többnyire elhallgatott kérdéseket felvetve. Ne higgyük egy pillanatra sem, hogy a látszólag hétköznapi, mindannyiunkat érintő problémákat nem lehet mélyebb, filozófiai tartalommal megtölteni, vagy éppen gyönyörűen kimunkált mondatokkal szépirodalmi magasságokba emelni. Lessingnek mindkettő sikerül, ám ezáltal gondolatai, eszmefuttatásai néha bizony meg is haladják a befogadóképességemet.

2. Jeanette Winterson (1959-)

A brit írónő jellegzetes 20. század végi karakter: bátran vállalja másságát, sőt, önéletrajzi ihletésű regényében a nyilvánosság elé tárja szakítását bigott családjával. Teljesen magára utalva valósítja meg álmait, képzi magát, hogy végül sikeres íróvá és egyetemi oktatóvá váljon - vagyis úgy élhessen, ahogy mindig is akart. Wintersont nem lehet egyszerűen "leszbikus író"-ként beskatulyázni. Főleg emberi kapcsolatokról, és azon belül is a szerelemről ír, de ezt annyira bölcsen és nyitottan teszi, ami túlmutat a nemi identitás szabta határokon. Egyik legmeghatározóbb olvasmányom tőle a Written on the Body című regény, amiben nem derül ki, hogy a főszereplő férfi-e vagy nő, így a kapcsolatok többféle variálása után ráeszmélhetünk a szerelem univerzális voltára. Winterson szerintem az ilyen, emberi kapcsolatokat feltérképező írásaiban a legmeggyőzőbb, bár szívesen kísérletezik más műfajokkal is. Fantasy, sci-fi és gyerekkönyv is került ki már a keze alól, de legmagvasabb gondolatai, legmegkapóbb sorai mind párkapcsolati regényeiből kerülnek ki.

1. Margaret Atwood (1939-)

A lista első helyére került kanadai írónő végül sokoldalúságában bizonyult erősebbnek Winterson-nál. Mindketten remek témákat érintenek, izgalmas kérdéseket vetnek fel, de Atwood képes több műfajban is változatlan színvonalon alkotni, míg Winterson stílusához egy bizonyos forma illik legjobban. Büszke vagyok arra, hogy Atwood-ot még A szolgálólány meséje-őrület kirobbanása előtt ismertem (arra már kevésbé, hogy a folytatást azóta sem olvastam). Atwood műfaji sokszínűségét a témaválasztás koherenciája fogja össze: írjon sci-fit, krimit, lélektani regényt, eposz-újraértelmezést, fejlődésregényt, fantasyt vagy feminista disztópiát, fő motívuma mindnek a nő, és az ő szerepe a társadalomban. Szerepelvárások és újraértelmezések, és az ebből következő társadalomkritika adja munkái gerincét, mégsem feminista kiáltványokról van szó csupán, hanem teljes értékű irodalmi alkotásokról, amik méltóak olyan rangos elismerésre is, mint például a Booker-díj.