10 éves a litfan
A blogom régebbi bejegyzései közt böngészve meglepve vettem észre, hogy a legelső könyvelemzést bizony még 2010-ben írtam! Ez a 10 év rengeteg változást hozott az életembe, de a könyvek és a róluk írt kritikák biztos pontként mindig megmaradtak nekem. Voltak (olvasás szempontjából) aktív és kevésbé haladós időszakok, de a kitűzött cél, az 1001 db könyv elolvasása lassan, de biztosan közeledik.
Ezt a szép kerek évfordulót megünneplendő, idén minden hónapban összeállítok egy tematikus top 10-es listát az eddigi olvasmányaimból. Nyilván (ahogy eddig is) minden esetben egy teljesen szubjektív, csakis a saját ízlésemet tükröző rangsorról lesz majd szó, aminek a célja a visszatekintés, az összegzés és az esetleg feledésbe merült könyvek felidézése.
Szeptember - kötelező olvasmányok
Itt van az ősz itt van újra - és vele együtt a hűvös, borongós időjárás na és persze az iskolakezdés. Ha pedig iskola, akkor kötelező olvasmányok, ami sokaknak az első és egyben utolsó találkozása is a könyvekkel meg úgy az irodalommal általában. Éppen ezért ezek a művek meghatározó élményt jelentenek pozitív és negatív értelemben is, hiszen életreszóló viszonyt alakítanak ki bennünk az olvasáshoz. Rengeteg a vita arról, hogy a kötelezők listáján szereplő kötetek (amik már több évtizede változatlanok) vajon megfelelnek-e az adott korosztály igényeinek, képességeinek vagy érdeklődésének, de egyelőre nem látszik túl nagy újító szándék e téren. Én szerencsés voltam, már iskolásként faltam a könyveket, így egyik kötelező elolvasása sem jelentett túl nagy nehézséget, de megértem azokat, akiktől távol áll például Jókai stílusa. Felnőtt fejjel ismét elővettem ezeket a műveket, amire több okom is volt: egyrészt kellemes volt felidézni a kedvenceimet, reménykedtem, hogy a kevésbé kedvelteket most már érteni és értékelni fogom (általában nem így történt), illetve készülök azokra az időkre is, amikor az én gyerekeim fognak szembenézni a nyári olvasmánylistájukkal.
10. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Talán a legmegosztóbb regény a kötelezők között, a sok "szenvedés" és "nyavalygás" egyáltalán nem teszi szimpatikussá szegény Nyilas Misit. Pedig ő szinte az egyetlen főszereplő, akik egyidős a célközönségével. A kiskamaszok nem feltétlen az együttérzésükről híresek - felnőttként viszont már sokszor megsajnáltam ezt a hiperérzékeny kisfiút, miközben felfedeztem a társadalmi feszültségek apró villanásait is, amik fölött annak idején elsiklottam.
9. Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Ez egy gimnáziumi darab volt, érettebb olvasókat feltételezve, de az én kamasz igazságérzetemet borzasztóan bántották az Annával történtek. A regény olvasása közben egyszerre voltam dühös, felháborodott és szomorú - persze nagyszerű, ha egy történet erős érzelmeket tud generálni, de ez a folyamatos frusztráció nem tett jót az olvasmányélménynek. Újraolvasva sem váltott ki belőlem mást Kosztolányi műve, legfeljebb kicsit tompultak ezek az érzések, ahogy az évek során több hasonló, vagy még szomorúbb sorsú emberről olvastam, és megedződtem kicsit igazságtalanságból (az élet egyik velejárója). Fontos szempont a könyv újbóli megítélésekor az is, hogy most már el tudtam helyezni időben is, vagyis a történelmi-társadalmi hátteret is láttam mögötte.
8. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Hogyan is maradhatna le a kötelezők listájáról, amikor éppen én voltam a kis herceg az egyik anyák napi műsoron? Talán épp ezért gondoltam annak idején, hogy érzelgős, nyálas és cikis - később pedig azt, hogy egy közhelygyűjtemény. Aztán megpróbáltam félretenni az előítéleteimet, friss szemmel újraolvasni, és azt kell mondanom, hogy megkövetem Exupéryt, hiszen végtére is nem az ő hibája, hogy minden lehetséges fórumon agyonidézik művét.
Azt figyeltem meg, hogy a gyerekeknek szánt kötelező olvasmányok között van két nagy csoport: az "állatos" és az 'iskolás" könyvek. Egyértelmű, hogy a Bambi melyik kategóriába tartozik, bár a kis őzgida (és vele az ifjú olvasó) is kijárja az élet iskoláját. Salten regénye cseppet sem bájos vagy érzelgős, sokkal inkább meglepően kegyetlen és őszinte. Szerintem ezt az őszinteséget a gyerekek nagyra értékelik (gondoljunk csak a Jóbarátokban Phoebe "gyerekdalaira"), és sokkal inkább elfogadják az így közölt tanulságokat, most éppen ember és természet kapcsolatáról.
6. Ottlik Géza: Iskola a határon
Következik három iskola tematikájú regény gyors egymásutánban. Bár Ottlik műve kimaradt, mint kötelező, felnőttként megismerve szinte biztos vagyok benne, hogy anno nem tetszett volna. Benne van minden, amitől kamaszként (és még most is) viszolygok: merev hierarchia, értelmetlen szabályok, és az egyéniség elnyomása. Szerencsére mégis pozitív a történet végkicsengése, és megmutatja, hogy még az olyan önfenntartó rendszerek, mint az alsó- és felsőévesek rituáléi is kijátszhatók.
5. Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk
Még egy "iskolás" és "fiús" könyv, ha már címkézünk. A Légy jó mindhalálig mellett ez a másik kötelező, aminek hősei nagyjából kortársai az olvasóknak. Nagyon tetszett ötödikben is, és most is, bár teljesen más okokból: gyerekként én is láttam a grundban a végtelen harcmezőt, a farakásokban a bevehetetlen erődöt, a Füvészkertben a veszélyes dzsungelt. Felnőttként sajnos már a farakás csak farakás, de jóleső (és kicsit szomorkás) érzés volt felidézni a gyermeki fantázia illúzióit. Jól tetten érhető az a folyamat is, ahogy a gyermeki ártatlanság helyét átveszi a felnőttkor kegyetlen világa, a grundot elbontó munkagépek képében (remélem nem szpojlereztem el senkinek a befejezést).
4. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Talán az egyetlen a kötelezők között, amiben értékelhető humor is van - ami valóban elgondolkodtató: a diákoknak miért kell már az általános iskolában szomorkás, "komoly" könyveket olvasniuk? Miért csak a bús regények számítanak irodalmilag értékesnek? Nekem nagyon kevés, humorosnak szánt könyv tetszik, amiből látszik, hogy ez egyáltalán nem könnyű műfaj. Az ízléses, szellemes humort pedig igenis tanulni kell, máskülönben megmaradunk a még mindig főműsoridős Bud Spencer&Terence Hill filmek szintjén. Karinthy humora mellett a finom nosztalgia is kicseng a kötetből, és az iskolai szituációk még a mai napig is felismerhetők és átélhetők.
Jókai a magyar olvasók között nagy vízválasztó: valaki gyűlöli, és gyomorgörccsel emlékszik vissza a több oldalnyi átlapozott tájleírásra, mások pedig imádnak elveszni a tekervényes, izgalmas cselekményben - én nyilván az utóbbi csoportba tartozom. Igazából szerepelhetne itt A kőszívű ember fiai is, de egy hangyányival jobban tetszett ez a később alkotás. A "Kőszívű" hazafias pátosza helyett a vadregényes helyszíneké a főszerep, köztük az egyik kedvencemmel, a "senki szigetével".
Diákkoromban nekünk a Vuk volt kötelező olvasmány Feketétől, de mivel állatos regény már szerepel a listán, inkább ezt választottam, igaz, hogy csak felnőttként ismertem meg. Lényegét tekintve nincs túl nagy különbség a két regény között, az író mindkét (valójában pedig az összes) könyvében a természet szeretetét, ember és természet harmonikus kapcsolatát hirdeti. Míg a Tüskevárban ezt két kiskamasz kalandjain keresztül fogalmazza ezt meg, addig a Vukban szót kap a másik oldal, az állatoké is.
1. Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Első helyen nálam az Egri csillagok áll a kötelező olvasmányok között, ha jól emlékszem, 12 évesen olvastam először, azóta pedig már számtalanszor újra is olvastam. Valamiért nekem ez a könyv nagyon egyben van, vagyis megtalálható benne minden, amit szeretek: izgalmas történelmi háttér, szerethető karakterek, szerelmi szál, váratlan fordulatok... Aztán most már feltűnik a túlzott részrehajlás a magyarok felé, az ellenség állattá alacsonyítása, és egyéb finomságok, amit egy kamasz a maga túlfűtöttségében nem vesz észre, egy felnőtt pedig nosztalgikus érzelgősségében megbocsát.
