"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan


D. H. Lawrence: Sons and Lovers /Szülők és szeretők/ (1913)

2018. február 05. - Barbie66

A brit író munkásságának gerincét alkotó trilógia első, a többihez lazábban kapcsolódó része, ami főként önéletrajzi ihletésű. A jellegzetes stíluselemek már itt is megjelennek, megadva a regénynek azt az összetéveszthetetlen "Lawrence-s" hangulatot, ami már az első olvasáskor magával ragadott.…

Tovább

Jane Austen: Sense and Sensibility /Értelem és érzelem/ (1811)

Az Emma után fenntartásokkal vágtam bele egy újabb Jane Austen-kötetbe, ugyanis a címszereplő annyira ellenszenvesre sikerült, hogy alig tudtam végigkínlódni a regényt. Szerencsére erről most szó sincs, a két testvér, Elinor és Marianne bár kissé idealizáltak, közel sem olyan idegesítőek, mint Emma.…

Tovább

Margaret Atwood: The Robber Bride (1993)

Egy rövidebb mélyrepülés után a kanadai írónő ismét elkápráztatott zseniális stílusával. Mint azt már megszokhattuk tőle, ezúttal is nők vannak a cselekmény középpontjában, a férfiak csak mellékszereplőkként tűnnek fel. Három nő sorsát követjük nyomon, akiket összeköt a közös "ellenség", a gyönyörű…

Tovább

Giovanni Boccaccio: Dekameron (1353)

Meglepően modern világszemlélet jellemzi ezt a 14. századi történetgyűjteményt, ami nem is csoda, hiszen a humanizmus és a reneszánsz bölcsőjéből, Italiából származik. A vicces, szarkasztikus, sőt néhol kimondottan erotikus történetek a földi örömöket hangsúlyozzák az eddig uralkodó szigorú vallásos…

Tovább

Louisa May Alcott: Good Wives /Jó feleségek/ (1869)

A March-lányok felnőttek, és szép sorban férjhez mennek. Eközben a Kisasszonyok gyermeki ártatlanságát és az apró-cseprő gondjait sokkal komolyabb és súlyosabb kérdések váltják fel. Ne gondoljuk persze, hogy az írónő szakított volna édes-bájos stílusával, vagy moralizáló hajlamával, inkább csak egy…

Tovább

Margaret Atwood: The Penelopiad /Pénelopeia/ (2005)

Mindig érdekes élmény nagy klasszikusok modern átdolgozását olvasni, hiszen rengeteg új szempont, jelentésréteg kerülhet napvilágra, amik eddig elsikkadtak a már unalomig ismert sorok között. Atwood kisregényének az Odüsszeia képezi az alapját, ám ezúttal Pénelopé, Odüsszeusz felesége kapja a…

Tovább

Ken Follett: Winter of the World /A megfagyott világ/ (2012) The Century Trilogy #2 /Évszázad-trilógia 2./

A hatalmas ívű Évszázad-trilógia második része ott folytatódik, ahol az elsőnek vége szakadt: a két nagy háború közötti "boldog békeidők" korában vesszük fel a cselekmény fonalát. Viszontlátjuk korábbi főhőseinket, akik szép lassan átadják a stafétát a következő generációnak, így ők lesznek a regény…

Tovább

Colleen McCullough: The Thorn Birds /Tövismadarak/ (1977)

Egzotikus új-zélandi és ausztrál tájakon bontakozik ki egy ír és maori ősökkel rendelkező, jóban-rosszban összetartó család története. Szívós, kemény munkával és egyenes gerinccel mindig sikerül túljutniuk az előttük tornyosuló nehézségeken, legyen az szegénység, aszály vagy éppen egy szeretett…

Tovább

Lev Tolsztoj: Anna Karenina (1877)

Anna Karenina története tökéletes példázata annak, hogyan teszik tönkre az egyén életét az ostoba társadalmi konvenciók és a képmutatás. Főhősünk egy olyan kor szülötte, melyben a nők csak akkor értek valamit, ha férjük volt - a kapcsolat minősége nem számított - minden más esetben kiközösítette…

Tovább

Závada Pál: Jadviga párnája (1997)

Egy olyan napló, melyet hárman is írnak, így az eseményeket három szemszögből is megismerhetjük - mégsem kapunk teljes képet. Kirajzolódik előttünk egy házasság története, melyet titkok lengenek körül, és amely korántsem tökéletes. Az első, illetve a második világháború eseményei is megtépázzák a…

Tovább

Kate Chopin: The Awakening /Ébredés/ (1899)

Chopin korai feminista regényének olvasása során tanúi lehetünk annak a küzdelemnek, amit egy eddig öntudatlan, eltartott nő magára találása jelent. Edna egyfajta álomvilágban élt eddig, valódi érzések, gondolatok nélkül. Hiába ment férjhez és szült két gyereket, ezeket a kapcsolatokat nem élte meg…

Tovább

Alessandro Baricco: Seta /Selyem/ (1996)

Gyönyörű mese távoli, egzotikus helyszínekkel és egy hosszú távon életképtelen kapcsolattal. Baricco rövid kis regénye az 1800-as évek végén játszódik, ám a helyszín megjelölése már nem ilyen egyszerű. Főhőse ugyanis selyemhernyó-kereskedő, aki októbertől áprilisig úton van Japánba és vissza, az év…

Tovább

Stephen King: The Shining /A ragyogás/ (1977)

Régebben, kamaszként, nagyon sok Stephen King regényt olvastam, de nagyon hamar megcsömörlik az, aki vállalkozik arra, hogy belépjen az író beteg világába. A szerző a pszicho-horror nevezetű műfaj mestere, és mint azt a neve is mutatja, főként az emberi elme betegségei, abnormalitásai a megihletői.…

Tovább

Németh László: Iszony (1947)

Az Iszony-t olvasva az volt az első érzésem, hogy maga alá temet, megfojt a gondolatok, érzelmek, események sűrűsége, kavarodása. A végkifejlet pedig csak alátámasztja ezt a benyomásomat. Németh László regénye egy  szinte tagolatlan monológ egy nőtől, aki nem való emberek közé - legalábbis mai…

Tovább

Ian McEwan: Solar (2010)

Az angol író egyik legújabb könyvét olvasva feltárul előttünk a tudomány és a tudósok világa. Ha valaki eddig azt hitte, hogy a nagy koponyák nagy jellemmel is rendelkeznek, a regény csalódást fog neki okozni. Főhősünk egy Nobel-díjas fizikus, aki régen túl van már karrierje csúcsán, és igyekszik…

Tovább

Evelyn Waugh: Brideshead revisited /Utolsó látogatás/ (1945)

A könyv az általunk is ismert "boldog békeidők" Angliájában játszódik, a két világháború közti időszakot öleli fel. Fő témája talán a változás, pontosabban a társadalmi változások bemutatása, ugyanis betekintést nyerünk egy igazi angol arisztokrata család hanyatlásába. A főhős Oxfordban töltött…

Tovább

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül (1937)

Karinthy-hetet tartottam, és megmondom őszintén, nagyon jó érzés néha újra rájönni, hogy azért a magyar írók között is vannak kimagaslóak, és nem csak a vak hazafiság emeli őket a magasba. Karinthy rendkívül művelt, felvilágosult és nem mellesleg humoros író, akinek ez az önéletrajzi regénye is…

Tovább

Doris Lessing: The grass is singing /A fű dalol/ (1950)

Lessing könyve egy olyan házasság és egy életút története, melyek kudarcra vannak ítélve. Ebben több tényező is közrejátszik, de leginkább a kor és a helyszín rendkívül speciális jellege tehető felelőssé. A regény ugyanis a gyarmatosított Afrikában játszódik, a 20. század első felében. Egy olyan…

Tovább

Ian McEwan: On Chesil Beach (2007)

Egy 8 órányi házasság rövid történetét olvashatjuk, mely társadalomkritika és pszichológiai elemzés is egyben. Megismerjük egy fiatal pár történetét, kezdve egészen a gyerekkoruktól, hogy pontos képet kapjunk arról, milyen hatások is játszottak közre felnőttkori viselkedésükben és…

Tovább

Jane Austen: Pride and Prejudice /Büszkeség és balítélet/ (1813)

Angol szakosként az egyik alapműnek számított, természetesen első helyen szerepelt az olvasmánylistán - és mégsem unalmas, hanem kifejezetten szórakoztató, egy klasszikus "limonádé", melynek nincs komoly világmegváltó szándéka, inkább vidám, szórakoztató, könnyed, és csak annyira megy bele a…

Tovább

D.H. Lawrence: The Rainbow /Szivárvány/ (1915)

Elérkeztem ahhoz az íróhoz, akitől talán a legtöbb könyvet olvastam el, és akinek a szakdolgozat-témámat is köszönhetem. Lawrence a maga korában igencsak modernnek, sőt, lázadónak számított, hiszen a férfi-nő kapcsolat nyílt és őszinte bemutatása akkor még egyáltalán nem volt megszokott. A…

Tovább

Audrey Niffenegger: The time traveler's wife /Az időutazó felesége/ (2003)

Bár egyértelműen szerelmes regény, mégsem mondható átlagosnak, vagy túl csöpögősnek (az én ízlésem szerint legalábbis). Hogyan is lehetne átlagos, amikor egy olyan férfit ismerhetünk meg benne, aki egy genetikai "baki" miatt ide-oda tud ugrándozni a saját életében: az egyik percben még gyerek, a…

Tovább

Gárdonyi Géza: Ida regénye (1924)

Tipikusnak induló érdekházasság (ez már önmagában szomorú), ami végül mégsem szokványos véget ér: a két fél egymásba szeret. Mert Gárdonyi szerint ez ilyen egyszerű. Ez a legnagyobb gondom ezzel a regénnyel: minden a végletekig le van benne egyszerűsítve. Két fiatal, szép és kedves ember összekerül…

Tovább

Charlotte Bronte: Jane Eyre (1847)

Kissé emlékeztet Hamupipőke történetére: szegény árva lány, gazdag rokonoknál, akik lenézik és megalázzák. Jane-ért azonban nem jön el rögtön a herceg: előtte egy lányiskolába kerül, ahol zord és szigorú körülmények között, de kitűnő nevelést kap, és ez lehetővé teszi számára, hogy ne üvegcipőben…

Tovább

Guy de Maupassant: Egy asszony élete (1883)

Ha Zola regénye az alsóbb társadalmi osztályok gondjait mutatja be, akkor Maupassant művét ennek kiegészítésének is lehet tekinteni, mivel itt egy nemesi család életébe kapunk betekintést. Lényegében nincs nagy különbség a két főhős sorsa között, mindkét nőt kihasználják, majd eldobják. Persze…

Tovább
süti beállítások módosítása